2011. február 2., szerda

15000

A blogomat már jól ismeritek, ezért nem kell túl sokat beszélnem róla. Annyit azért érdemes megemlíteni, hogy 2oo7. augusztusában hoztam létre. Első bejegyzésem: Üdvözlök mindenkit, aki vette azt a fáradságot, hogy elolvassa első bejegyzésemet e blogra. Remélem a bejegyzett írások senkit sem fognak untatni és senkit sem fognak felháborítani. Megpróbálok hamarosan, több általam készített, fényképet is felrakni a blogra. Ugyanakkor megpróbálok minél gyakrabban írni a blogban.
Riti József Attila” (Ne kritizáljatok emiatt, mert régen volt:D)
Nem emlékszem már mi volt az a mozgató erő, ami arra késztetett, hogy létrehozzam, de ez nem is számít. Elértem az, hogy megismerjék az emberek és olvassák is. Már nem az a célom, hogy ne háborítsam fel az olvasókat, hanem az igazságot akarom feltárni.  Az olvasótáborom is egyre nagyobb, nő azoknak a száma, akik visszatérnek a blogomhoz. Sokat változott a tartalma az évek során. Kicsit bénáskodva indultam, de érzem, hogy egyre jobb leszek. Sokat számít az a tény is, hogy közben bekerültem a sajtó világában. Ezért szeretném megköszönni a Szabadság napilapnak, hogy lehetőséget adott erre.
         Gondolom meglepődtetek ezen bejegyzésemen és nem értitek miért írom ezeket a sorokat. Azért mert a napokban érte el a blogom a 15000 egyedi látogató számát. Remélem, hogy egyre többen lesznek azok, akik érdemesnek tartják követni írásaim.
         Terveim közé tartozik lefoglalni a ritijozsefattila.ro domain-ot. Nem tudom mikor fog megtörténni, remélem hamarosan. Az így létrehozott honlapomra felkerülne mindkét blogom (www.ritijozsefattila.blogspot.com és www.ritijozsefattila.wordpress.com) tartalma.
         Az érdekesség kedvéért belinkelem néhány bejegyzésemet, hogy újraolvashassátok.
         A legolvasottabb bejegyzéseim, az olvasók száma szerint, csökkenő sorrendben:  

 fotó: http://lac07.wordpress.com

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...