2020. március 15., vasárnap

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc Szamosújváron

Szamosújvár főtere a XIX. században


Az 1848. március 15-i pesti forradalom híre március 20-án jutott el Kolozsvárra, ahol egy nappal később, március 21-én tartotta meg nagygyűlését.
A forradalmi láng szeretett városunkat, Szamosújvárt sem kerülte el. Március 26-án tartottak nagygyűlést, az örmény városban, amin Szongott Kristóf állítása szerint ekkor tömeget nem látott még a város. A már említett szerző a következőket írta Szamosújvárról írott monográfiájában: "Mi márcz. 26-án tartottunk népgyűlést. Szamosújvár még ilyen népes, nagygyűlést nem látott. A város feliratát, mit egy küldöttség vitt még azon nap Kolozsvárra, a kormányzó elfogadván, kijelentette, hogy azokra nézve, mik a felterjesztésben foglaltatnak (az országgyűlés egybe- hívása, unió, szabad sajtó, úrbér. . . .) már megtette Ö Felségénél a szükséges lépést és reményli, hogy az országgyűlés nemsokára össze fog hívatni."[1]
Szongott Kritóf megemlítette a város tisztikarát is. 1848 márciusában a várost igazgatták: „Főbíró: Novak Márton; tanácsnokok: Ábrahám Márton, Bogdánffi Gábor, Bogdánffi Gergely, Czetz Bogdán (a szegények intézetének is felügyelője), Duha Kristóf, Gajzágó Dávid, Gajzágó Ferencz (egyszersmind fögondnoka a „parochialis“ templomnak), Gajzágó János, Korbuly Bogdán, Pl ácsi n tár Karácson, Sárosi Ferencz („foriutriusque advocatus“), Simái Tódor. Főjegyző: Jakabb Bogdán (fori utriusque advocatus); aljegyző: Simái Gergely (tori utriusque advocatus), Lászlóffi Antal; levéltárnok: Govrik Gergely; iktató (exhibitorum protocolista):Szongott Kristóf; kir. pénztárnok: Bárány Bogdán; Írnokok: Merza Lukács és ifj. Bogdánffi Gábor.”[2]
A fentebb említett szerző a következőképpen írt az országgyűlési választásokról: Elérkezett május hatodika. Országgyűlési követeknek Sárosy Ferencz és Korbuly Bogdán tanácsnokok választtattak meg; Sárosyt azonban búcsúzás közben szél érte. Korbuly vitte fel mind a két megbízólevelet. De mivel az egyik követ: Sárosy Ferencz betegsége miatt fel nem mehetett az országgyűlésre, helyettes követválasztást rendeltek el. Két követjelöltünk volt: Simay Gergely és Jakabb Bogdán. Választás napján utczáról utczára járt a nép és folyton ezt kiáltotta: Simay Gergely fel, Jakabb Bogdán le. Már-már befejezték a szavazást, midőn Boksái, a kandiai gör. kath. esperes felment szavazni: Jakabfira adta szavazatát. Eltelvén a választásra kitűzött határidő, a szavazás bezárult. Számba vették tehát a szavazatokat: kitűnt, hogy a két követjelölt egyenlő számú szavazatot kapott. Azonban a bizottság Boksainak Javabbra adott szavazatát nem írhatta Jakab javára; mert csak Jakabra és Simayra lehetett szavazni, de Jakabfira nem, mivel nem volt Jakabfi nevű követjelöltünk. Simay tehát egy szótöbbséggel választatott meg követnek. Felment Pestre. Azalatt Sárosy meghalt és így Korbuly éz Simay képviselték városunkat a hongyűlésen a „nagy idők“ alatt.”[3]
1848. október 7-én a város megszervezte a polgári őrséget is: „Minden arravaló férfiú tagja lett a helybeli örseregnek. A fiatalok fegyvert viseltek, az öregebbek — fegyver hiányában — bottal kezükben állottak őrt.”[4]. A polgári őrség 1849 elején úgy döntött, hogy felveszi a „vadász-csapat” nevet. Szongott Kristóf monográfiájában  megemlíti az őrség tisztikarát: „A vadász-csapat biztosai (századosai): Jakabb Bogdán főjegyző, Gajzágó Dávid tanácsos és Gajzágó Kristóf esküdt polgár (1849. ján. 11.). A kik ezen csapatba akartak beállani, az itt említett biztosoknál jelentkeztek. . . .”[5].
A nemzeti őrség (polgárőrség) megszervezésére azért volt szükség, mert 1848 őszén a vidék román lakossága forrongott a magyarok és a magyar forradalom előtt. Megemlítendő Baksa Szimion görög-katolikus esperes tevékenysége, aki a vidéki papokon keresztül mérsékelte az indulatokat.[6]
A nemzeti őrség eskütételére és zászlószentelésre alig 1849 elején került sor. A beszámolók szerint a zászlóra nemzeti szalagot akasztottak a város asszonyai.
1848. október 10-én, a Dés mellett táborozó Urban altábornagy (Báró Karl von Urban osztrák katonatiszt, császári-királyi altábornagy. Egységével részt vett a honvédsereg ellen folytatott erdélyi harcokban. Osztrák utasításra, a „kíméletlenül rendet kell csinálni” elv alapján támogatta az erdélyi magyar lakosságot embertelen módszerekkel, szervezetten gyilkoló és elüldöző szabadcsapatokat.) felkérte a várost, hogy: „Deés példáját követve adja meg magát s másnap reggel 8 óráig fizessen 40 ezer ezüst forintot. 6 legtekintélyesebb polgár fehér zászlóval mutassa be hódolatát, a fegyvert a nemzetőrség adja át, a városba jövetelét két ágyúlövéssel fogja tudtul adni. Katonáira lőni ne merészeljenek, ismerje el Erdély császári s katonai kormányzó parancsait, s minden Kossuthtól, illetőleg a magyar kormánytól szóló rendeleteket s iratokat semmisítsenek meg és nem császári katonát a városban meg ne tűrjenek, bejövetelekor a várost világítsák ki s a kérői fürdőnél 1500 ember számára szállás és élelemről gondoskodjanak, különben a seregét a város kizsákmányolására bocsátja.”[7]. Ahhoz, hogy érvényt szerezzen követeléseinek, az éjszaka leple alatt, ágyúit a főtéri székesegyház elé szegezte.
A tanács ugyanazon a napon elfogadta az ultimátumot, az összegyűjtött pénzt Adler Szeverin főhadnagy, az akkor Szamosújváron működő katonaiskola igazgatójának vezetése alatt Gajzágó Ferencz, Simay János, Jakab Bogdán, Korbuly Dávid városi tisztviselők személyében követséget küldött Urbán elé, aki a vezető Adler kérésére a hadi sarcot a Désen állomásozó Wardener tábornok beleegyezése után 18 ezer forintra lealkudta. A város hadisarcot az egyes lakosokra vetette ki, az egyház szegény sorsú örmény hitfelein segített azzal, hogy 3214 forintot érő arany-ezüst egyházi tárgyait e célra ajánlotta föl.
A fentebb említett események után Urbán és serege Kérő-fürdőben állomásozott. Ugyanő 2 ezer román lándzsás katonát helyezett el, a város nyugati részén lévő mezőre.
Szamosújvár eleste hamar lázba hozta a magyar honvédséget, ezért november 17-én: „Huchárd József kolozsi bányanagy, most őrnagy vezetése alatt Kolozs, Bonczhída, Szovát, Szék szervezetlen lándzsás nemzetőrei a Kis-Szamos jobb partján a hegyormon, a sereg pedig az országúton közeledett november 13-án Válaszút felől Szamosújvár felé. A városból Urbán seregével a jól védhető széplaki (Bunesti) hegytetőre vonul; a XI-ik zászlóalj 5-ik százada a városba nyomul, hogy a Szék felől jövő nemzetőrökkel a városon keresztül húzódó ellenséget megtámadja. Amint a város felső részén levő Szamoshídon átjött, egy malom vagy raktár-féléből a nemzetőrök sok, bizonyára nem az ő számukra sütött kenyeret hoztak ki, melyet az éhes sereg egy része mohó étvággyal fogyasztani kezdett, más része mérgezettnek hívén, nem evett belőle (…) A túlsó oldalon már ropogott a puska, szólott az ágyú. Mieink egy százados vezérlete alatt, kinek az volt a feladata, hogy oldalról támadjon, tanácstalanul állott a felszedett híd mellett. Utasítást nem kapva, monda: „No most már uram isten, mit csináljunk!” Ekkor egy pár ellenséges golyó hullott közibök. E bátortalan felkiáltás, meg a golyó elvette bátorságukat. Árulás, árulás! kezdek kiáltani, a helyett hogy a hidra néhány szál deszkát tettek volna. A vezért és tisztjeit, kit bűnrészességgel vádoltak, meg akarták rohanni, de ezek eltűntek, valószínűleg a várba húzódtak.
A két század harsogó kiabálás, éktelen lármázás közt megkezdte visszavonulását a város szélén vezető úton s már alkonyodott, midőn a felső hídon átmenve, az országútra értek.
A sereg balszárnya Makrai alatt Kérő falu nyugati felén, a zöme a kérői fürdőt elhagyva, az országúttói balra, a hegyoldalon a fürdő és a széplaki hegy közt levő mély völgyig hatolt. A hátuk megett a hegyeken a kolozsvári nemzetőrök, lőtávolon kívül, nagy rész az útszorosban foglalt helyet, a hol volt a fővezér is négy ágyújával. Mindkét rész csatárláncba nyomult előre, Inczédi többször megkísérelte az előnyomulást, de visszaveretett, Csulak százados a székely huszárokkal tesz kísérletet, de az ellenséges ágyuk miatt előre nem hatolhat, a mi 6 darab hat fontos ágyúinkat nem tudták alkalmas helyre állitani, bár Baumgarten bágyoni huszár százados az erdőig hatolt s végre talált is helyet egy ágyúnak, elhelyezték, de az ágyú nem sült el. Néhány kolozsvári vadász és széki nemzetőrnek sikerült a hegy aljában levő fogadóig eljutni s ezt el is foglalták. Urbán reá irányozza ágyúit, a fogadó összeomlik, Gecze Antal haszonbérlő, Kollerfi János kolozsvári vadász alhadnagy elesnek. Majd a svalizserek rohannak rá Szőcs Ninus széki Szent-Ferencz-rendi szerzetes, százados biztatja övéit, azokkal szemben egymás után fogja ki a kardcsapásokat, bár maga is vérzik, odavész százados társával Bárdi széki ref. pappal, ha Csulak segélyökre nem jő huszárjaival s ki nem menti őket Prohászka Lőrincz halálra sebesült vadász nemzetőrrel együtt. Ekkor az egész sereg kezd visszavonulni minden vonalon s hátrála Komáromi Sándor XI. zászlóaljbeli tizedes 16 éves volt unitár. deák is, kit a szintén hátráló Tímár Gábor, mások szerint Lukenics túlbuzgóságból a hátrálásért agyon lőtt.”[8] A csata Urbán győzelmével végződött és egészen Dengelegig (Livada) nyomta vissza a magyar honvédséget, majd másnap a dési csapatokkal kibővítve Kolozsvár felé indult és a császár számára elfoglalta a várost.
1848. december 23-án Bem József tábornok felszabadította Dést és Szamosújvárt is, majd Kolozsvár felé indult, hogy azt is felszabadítsa. Bem csapatai a szilveszter éjszakát (1848. dec. 31) a városban töltöttek, majd 1849. január 1-án elindult Beszterce felé, hogy a szász várost is felszabadítsa.
1849 januárjában és májusában 100 nagyenyedi és erdélyi menekültet fogadott be és helyezett el iskoláiban a város, emiatt és a szabadságharc alakulása miatt több hónapon keresztül szünetelt a tanítás. Pontosabban1849. február 17 és december 3 között nem volt tanítás a városban.
1849 májusában, városunkban mintegy 3 ezer embert soroztak be honvédnak az egész Doboka vármegyéből, melynek központja abban az időben egy rövid ideig a városban volt.
1849. június 23-án Bem József újra megjelent a városban, Beszterce felől jött és itt vezetett útja az oroszok ellen: „vasárnap, üdvözöltetve a főtéren a tanácstól s Deés felé vezető útjára virágfűzérekkel díszített hintón indult el.”[9]
1849. augusztus 19-én, a világosi fegyverletétel után pár nappal, a város nyugati oldalán, a forradalom leverésében fontos szerepet játszó oroszok táboroztak le. Az oroszokat aug. 21 és 24-e között a város látta el kenyérrel, pálinkával és ruházattal. Urban parancsára 1849. november 7-én a város: „800 közembert, 30 törzstisztet vendégelt meg s 100 lovat látott el szénával, zabbal.”[10]
A szabadságharc leverésének egyik következményeként a dési térparancsnok, a II. határőrbeli Jancelek hadnagy parancsára a tanács, szeptember 13-án, 411.243 forint Kossuth-bankót szolgáltatott be Kolozsvárra, ahol a bankokat elégették.
Végezetül pár sort az elesettekről. Két esetről kaptam írásos bejegyzést, Szongott monográfiájában: Novák Tivadar és a Szentpéteri fivérek. Ezekkel zárnám ezt az 1848-1849-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos cikkemet:
·       A szabadságharc első áldozata Novák Tivadar volt (apja Novák Márton, főbíró és országgyűlési követ), aki Kiss Ernő ezredében harcolt, hadnagyi rangban. 1849 elején Novák Tivadar egy pesti kocsmában olasz tiszttársaival beszélgetett, de beszélgetését kihallgatták és beárulták Windischgrätznek (Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz herceg császári és királyi tábornagy, az 1848–49-es magyar szabadságharc egy időszakában a császári csapatok főparancsnoka volt). Olasz tiszttársai tanácsának ellenére semmit sem tagadott és nem is vallotta magát ittasnak, ezért hadi törvényszék elé állították és halálra ítéltek. Halálos ítéletét agyonlövéssel 1849. március 14-én végre is hajtatott.
·       „A „nagy idők“ tanulságos történetét Cserey ezredesnek tanácsunkhoz intézett szép hivatalos iratának közlésével zárom be. A fölötte becses okirat szó szerint így szól: A (i. és 8. hadmegye főparancsnokságától. Számosújvár város Tanácsának! Értésemre esvén, hogy szamosújvári polgár Szentpéteri urnák 3 fiai, mint főtisztek hősiesen elestek,— kötelességemnek tartottam a hadügyminisztériumnak ekörülményt feljelenteni, egyszersmind azon ajánlatot tevén, hogy ezen nagy áldozatot hozott szüléknek:a Szentpéteri családnak valamely illő segély nyujtassék. Erre a hadügyminisztériumtól azon leirat érkezett, hogy tudnám meg a Szentpéteri családnak polgári állását, vagyoni tehetségét, mihez a kért segélyt azután mérni lehetne. Melyért is ezen körülmények iránti felvilágositásra a tisztelt Tanácsot hivatalosan felkérem. Nagy-Várad jún. 27. 1849 Cserey ezredes. (Vár. lev.).”[11]

©️ Riti József Attila



[1] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 439 o.
[2] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 438 o.
[3] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 439 – 440 o.
[4]SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 440 o.
[5] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 440 o.
[6] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 157. o
[7] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 158. o

[8] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 158-160. o
[9] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 162. o

[10] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 162. o

[11] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 471 o.

2020. március 13., péntek

A szamosújvári járványok rövid története az évkönyvek tükrében



A vár 1867-ben
Senkinek sem titok már, hogy koronavírus világjárvány, pandémia van, de egyelőre, szerencsére a járvány elkerülte megyénket és a várost. Ezen alkalommal kissé utánanéztem milyen járványok sújtották városunkat az idők folyamán ezeket pedig nyilvánossá is teszem.
1855-ben kolera, 1861-ben pedig skorbutjárvány tombolt a börtönben. Szongott Kristóf monográfiája szerint az utóbbi majdnem 20 éven keresztül szedte áldozatait a fegyházban.[1]
Az 1880-1881-es tanévben himlőjárvány volt a városban, többen áldozatai lettek. Az iskola diákjai közül egy vidéki diák, Papp János (vélhetően széki) május 17-én himlőben meghalt.
Az 1893-1894-es tanév szeptember 1-e helyett alig október 1-én kezdődött. A városban tomboló kolera járvány miatt a Szamosújvár szabad királyi város polgármestere 198/1893 szám alatti átiratában értesíti az igazgatóságot, hogy halasszák el az évkezdést. Az iskola soraiból nem szedett áldozatokat a kolera, minden diák életben maradt.
Az 1895-1896-os tanévben diftéria, vörheny (skarlát) és kanyaró járvány uralkodott a városban, de a Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium 1895-1896-os értesítője szerint az iskola diákjait nem éríntette egyik járvány sem. Sem megbetegedés, sem pedig haláleset sem volt az iskolában.
1897 februárjában diftéria járvány sújtotta a várost és több diák is befertőzött, de mindegyikük szerencsésen meggyógyult. Dr. Gopcsa Jakab iskolaorvos szerint a diftéria okai a következők voltak: „Az észlelt betegségek nagyobb számát ez évben is az általános táplálkozási s vérkeringési zavarok tették, melyeknek keletkezését az ismert okokon kívül, a tanulók egy részének célszerűtlen táplálkozása, a szűk, kevés levegőjű tanhelyiségek nem kis mértékben előmozdították. Halálozás a tanuló ifjúság körében a lefolyt tanévben nem történt.”[2]
Az 1898-1899-es tanév elején a városban kitőrt a skarlát járvány, melynek következtében már az első napokban négy diák is megbetegedett. A járvány megállítása érdekében a Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium vezetősége a következő intézkedéseket vezette be: „eltiltottuk a betegeket az előadások látogatásától addig az ideig, míg a fertőzés lehetőségét fennforogni gondoltuk, de nem bocsátottuk iskolába rövidebb-hosszabb ideig azokat sem, kikről alapos volt a gyanúnk, hogy ilynemű betegekkel érintkezésben állottak; végre pedig az ifjúságot a védekezés főbb módjaival megismertettük ide vágó utasításokkal láttuk el s azok betartására komolyan figyelmeztettük.”[3]
Az említett tanév második felében, 1899 elején pedig az influenza ütötte fel a fejét a városban és az iskolában. Mindkét járványnak pozitív kimenetele volt, hiszen minden diák meggyógyult.
1910–ben újra skarlátjárvány volt a városban. A járvány terjedésének a megállításának érdekében a záróünnepség elmaradt és a diákokat hamarabb hazaküldték.
Az 1917-1918-as tanév folyamán vörheny (skarlát) és kanyaró járvány volt városunkban, melynek következtében több tanuló is megbetegedett, de a betegségek lefolyása minden esetben szerencsés volt. A megbetegedések fő okai a háború miatti gyenge ruházkodás, szűkös és meg nem felelő táplálkozás.
Az 1918-1919-ben világszerte tomboló spanyolnátha még 1920-ban is szedte áldozatait. Szamosújváron 1920. február 22. és 29. között kényszerszabadságot rendeltek el a Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium helyett létrehozott román tannyelvű Petru Maior Líceumban. A kényszerszabadság hozzájárult Szamosújváron a spanyolnátha terjedésének csökkentéséhez.  
1924–ben a városban szórványosan felütötte a fejét a skarlát. Az egyik diák, Odorean Simion[4] (gondolom Adorean Simon) pedig skarlátban meghalt.  
1925-ben súlyos skarlátjárvány volt a városban, több diák is megbetegedett, az egyikük pedig elveszítette életét. A járvány miatt a tanév alig október 15-én kezdődhetett meg.
Az 1926-1927-es tanévben volt egy kisebb influenzajárvány a településen, amely a líceum diákjait is éríntette, de könnyű lefutású volt. Emellett jegyeztek pár trachomás diákot is.
Az 1929-1930-as évben két diák szenvedett komolyabb betegségben, trachomában, pontosabban szemcsés kötőhártya-gyulladásban.
1933-1934-ben nem voltak járványok, de 11 diákot kezeltek általános gyengüléssel, melynek fő oka a hiányos étkezés volt.
Az 1931-1932-es és 1934-1935-s tanévekben enyhe influenzajárvány söpörte végig a várost és a líceum pár diákja is megbetegedett.
A kis magyar időben, 1940 és 1944 között semmilyen komolyabb járvány nem sújtotta a települést. Az 1944 utáni időszakról sajnos az idő rövidsége és a jelenlegi járvány miatt nem volt hozzáférhetőségem, de remélhetőleg majd pótolhatom.
©️ Riti József Attila



[1] Szongott Kristóf - Szamosújvár szabad kir. város monográfiája, Todorán Endre „Aurora” nyomdája, 1901
[2] Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium 3. évi értesítője az 1896-1897-os tanévről, Todorán Endre „Aurora” nyomdája, 1897
[3] Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium 5. évi értesítője az 1898-1899-os tanévről, Todorán Endre „Aurora” nyomdája, 1899
[4] Így szerepel a neve a Petru Maior Líceum 1923-1924-es évkönyvében.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...