2016. március 21., hétfő

A konfirmációról, röviden

Konfirmáció az ördöngösfüzesi református templomban / sajt felvétel
Jól tudjátok, hogy a legtöbb református közösségben, az elmúlt hétvégén, virágvasárnap volt a konfirmáció. Lássuk is pár sorban röviden mit is jelent ez az avató szertartás.
Kálvin János eszméi korán elterjedtek Magyarországon és Erdélyben. Megalkotói Méliusz Juhász Péter és Huszár Gál. Az előbbi több hitvallási iratot, egyházi rendtartást és számos más egyházi művet jelentetett meg.
A református egyház számára fontos mérföldkő volt az 1567-es Debreceni Zsinat ahol elfogadták a II. Helvét Hitvallást és a Heidelbergi Kátét.
Annak ellenére, hogy már az egyház megalakulásakor foglalkoztak a gyerekek vallásos nevelésével, a XVI. – XVII. századokban nem volt különleges szertartása a gyülekezet felnőtt tagjává fogadásnak. A mai értelelemben vett konfirmációról alig a XVIII. – XIX. századoktól beszélhetünk.
A konfirmációt, Európa-szerte a XVIII. században, a pietizmus (a XVII. és XVIII. század keresztény vallási megújító mozgalma, amely az evangélikus egyházban bontakozott ki. Elindítója Philipp Jacob Spener teológust) tette általános gyakorlattá. Ennek az irányzatnak a hatására a konfirmáció Magyarországon is meghonosult a XVII. században.
Konfirmálás Szamosújváron 2015-ben /Saját archív
Erdélyben alig a XIX. században terjedt el. Az erdélyi református egyházban a mai értelemben vett konfirmációt a Nagyajtai zsinat mondta ki, 1810-ben, az igazgatótanács pedig 1811-ben rendelte el.
A konfirmáció két részből áll:
·        két éves felkészítés után a konfirmándusok, a lelkipásztor kérdéseire felmondják a kiskátét, illetve a Heidelbergi Kátét.
·        az egyházi felhatalmazás kihirdetése és az úri szent vacsora vétele.
A konfirmáció által megerősödik a hívek híte és egyházi értelemben teljes jogú tagjai lesznek a református egyháznak. A konfirmáció időpontja, pedig nagycsütörtök, vagy nagypéntek volt. Később pedig egyéb időpontok is megjelentek. Manapság a konfirmációt virágvasárnap, pünkösd körül vagy pünkösdkor, illetve, augusztusban újkenyérkor tartják.
Az egyházi beavatás, még ma is, komoly mérföldkőnek számít. Konfirmációs ünnepségeket szerveznek, ahol pénzt és ajándékot kapnak a főszereplők.
Régebb, faluhelyen, a fiatalok csak az után mehettek bálba, hogy konfirmáltak.
RJA
Forrás:
1.     Parókia Portál (http://www.parokia.hu/)
2.     Magyar Néprajzi Lexikon
3.     reformatus.hu
4.     reformatus.ro



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...