2020. augusztus 20., csütörtök

A szamosújvári futball rövid története

           

A CIL - Rapid mérkőzés tudosítása
          A szervezett futball története Szamosújváron 1923-ban kezdődik, amikor a Szamosújvári Spártát alapították. A csapat fénykorában a második osztály élbolyába tartozott. A korabeli sajtó amellett, hogy félelmetesnek nevezi az egykori csapatot a következő képen említi eredményességét: „Az 1920-as években nagy játékerőt képviselt a Spárta. Legázolta a kolozsvári első osztályú csapatokat is, a másod osztályú bajnokságban mindig a lista élén haladt. Száz és száz forró, sikert hozó mérkőzés áll mögötte”[1].

A romániai futball statisztikáiban is szerepel a Szamosújvári Spárta csapata, ami azt bizonyítja, hogy egy erős csapatról beszélhetünk. Egészen 1933-ig a román bajnokság első osztálya több területi bajnokságra (vagy selejtező csoportra) oszlott. Az 1930-1931-es idényben a Szamosújvári Spárta az Északi Liga előselejtező csoportjában (Szamos csoport) legyőzte a Dési CFR-t és a Besztercei Glóriát, majd továbbjutott az Északi Ligában. Az első körben 5-1-es arányba legyőzte a Tordai Sticla-t, majd 2-0-ra verte a Kolozsvári Universitateat, végül pedig, a döntő mérkőzésen 5-0 arányú vereséget szenvedett a Nagyváradi Crisana-tól.[2]

A Brassói lapok 1935. április 4-én megjelent 78. lapszám arról tudósit, hogy a dicső múlttal rendelkező Szamosújvári Spárta labdarúgó csapat anyagi okok miatt megszűnt, helyében pedig egy új labdarúgó csapatot alapítottak, a Szamosújvári Congrit, amely tiszta lappal, tartozás nélkül indulhatott. Az új csapat alapításával egyidőben adták át a ma is létező labdarúgó pályát, amely mellé később 400 helyes fedett lelátót is építettek.

A Szamosújvári Congri labdarúgó csapat a ’30-as évek végén a labdarugó bajnokság C osztályban aktívált, ahol az 1937 – 1938-as idényben az Északi Liga, I. szériájában a 6. helyen végzett.[3]

A 1920-1930-as években a zsidó közösségnek volt egy futball csapata is, a Szamosújvári Cion, melyet azok a fiatal sportolok alapítottak, akiket nem vettek fel a város labdarúgó klubjába, a Szamosújvári Spártába. Mivel a futballpályát nem használhatták, a kaszárnyarétet használták labdarúgásra.[4]

A kis magyar világ idején (1940 – 1944) Szamosújvár futballcsapata, a Szamosújvári Törekvés SE beépült a magyar futballvilágba. Az 1942 – 1943-as idényben, a IV. osztályban aktívált és felkerült a Nemzeti Bajnokság III. osztályának kolozsvári csoportjában, ahol az 1943 – 1944-es idényben szerepelt. Az ott elért 14. helyezés ellenére a csapat felkerült a II. osztály kolozsvári körzetébe, de a háború miatt a bajnokság félbeszakadt.[5]

A második világháború után Szamosújváron élénk sportélet folyt. A román csapatok 1944 októberében bekövetkezett bevonulása után a helyi csapat újra felvette a Congri nevet, majd 1946-tól kezdődően Szamosújvári Spárta volt a neve és a C divízióban szerepelt. 1952 és 1954 között újra nevet cserélt és Szamosújvári Gostat elnevezés alatt szerepelt a körzeti bajnokságban. 1954 és 1958 között a csapat a Progresul nevet viselte, ugyanis a Progresul szövetkezet volt a működtetője. 1958-ban felveszi a Somesul nevet, amit 1962-ig visel.

1962-ben a helyi csapat működtetését átvette a fafeldolgozó kombinát, ezért az új neve Szamosújvári CIL lett, amit a 70-es évek végéig meg is tartott, amikor Olimpiára cserélte elnevezését. Úgy a CIL mint az Olimpia többnyire a harmadik osztályt jelentő C divizióban szerepeltek.  A csapat legnagyobb, korabeli eredményei a CIL névhez köthetők, ugyanis ezen a név alatt olyan rangos csapatokkal mérte fel erejét, mint a Bukaresti Rapid, Bukaresti Dinamó, Zsilvásárhelyi Jiul.

A szamosújvári labdarúgásnak volt még egy utolsó fellángolása a ’90-es években és a 2000 évek elején, amikor szintén a harmadosztályban aktívált. Ennek a korszaknak a legnagyobb megvalósítása az volt, hogy a 2000-2001-es idényben a csapat bejutott a román kupa tizenhatod döntőjébe, amikor hazai pályán fogadta a Bukaresti Steauat.

A kétezres évek derekán a Szamosújvári Olimpia megszűnt, jogutódja pedig a jelenleg IV. ligában aktiváló Szamosújvári Atletic Olimpia.

Riti József Attila

Az írás nem szerepel az Iskolai Történelmi Magazinban, de attól még elolvasható a magazin is, a linkre kattintva:
https://iskolaitortenelmimag.files.wordpress.com/2020/07/2.-szc3a1m-1.pdf

[1] Brassói Lapok, 1935. április 4-én kiadott 78. szám.

[2]  Futball statisztikák, https://www.besoccer.com/liga_i_romania1931: (2020. augusztus 20)

[3] A romániai futball statisztikái, http://www.romaniansoccer.ro/divizia_c/tables/C193738.shtml, (2018. augusztus 8)

[4] BÁR-ON (DEUTSCH) MICHÁÉL: Szamosújvár, Iklód és környéke mártírjainak emlékére, Izsák Efráim és Fia nyomdája, Jaffa, 1971, 58. o

[5] A magyar futball statisztikái,  https://www.magyarfutball.hu/hu/csapat/8400/bajnoki-mult(2018. augusztus 09)


2020. augusztus 16., vasárnap

Rendszerváltoztatások Európában

Orbán Viktor beszédet mond
Nagy Imre újratemetésén/nol.hu
            Gorbacsov a hatalomra lépése után a hidegháborús feszültség enyhítésével igyekezett előteremteni a forrásokat a belső gazdasági reformokhoz.

            1987 decemberében USA és a Szovjetunió megállapodást kötött az összes közép-hatótávolságú atomfegyver megsemmisítéséről.  1988-ban Gorbacsov bejelentette, hogy 50 ezer szovjet katonát és 5 ezer páncélost kivonnak az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről, valamint félmillió fővel csökkentik a Szovjetunió haderejét.

            Az 1980-as évek második felében a Szovjetunió kénytelen volt feladni a harmadik világban (akik nem tartoztak sem a demokratikus és sem a kommunista blokkhoz) megszerzett katonai és politikai pozícióit. Az évtized végére kivonult Afganisztánból is. 1989-ben elvetette a Brezsnyev-doktrínát és bejelentette, hogy minden eddigi szovjet befolyási övezetbe tartozó ország maga döntheti el, hogy milyen utat választ magának.

Magyarország

            1987-ben az ellenzék megszervezte az első lakiteleki találkozót, melynek fő célja az volt, hogy a hatalom elismerje az ellenzék tevékenységét. A találkozót követően, 1987 őszén létrejött a Magyar Demokratikus Fórum (MDF).

            1988-ban létrejött a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ). A két párt, az MDF-el együtt alkotják a rendszerváltó pártokat. A FIDESZ-t a Kádár-rendszerrel elégedetlen, radikális főiskolás-egyetemista fiatalok hozták létre. Az SZDSZ-t pedig a Beszélő körül szerveződő értelmiségiek.

            1988-ban a Magyar Szocialista Munkáspártban (MSZMP) a Kádár vonal kibukott a hatalomból, az új főtitkár Grósz Károly lett. A bizottságba pedig bekerültek Pozsgay Imre és Nyers Rezső.

            1989. április 7-én az ellenéki szervezetek létrehozták az Ellenzéki Kerekasztalt. 1989. augusztus 19. zajlott a Páneurópai piknik, mely három órára megnyitotta a vasfüggönyt. A rendszerváltás egyik fő mozzanata 1989. június 16-án zajlott, Nagy Imre és mártírtársainak ünnepélyes újratemetése. A szertartás a Hősök terén volt és több százezer fő vett részt. Orbán Viktor éles hangú beszédben követelte a szabad választásokat és a szovjet csapatok kivonását.

1989 október 23-én kikiáltották a III. köztársaságot, majd 1990 tavaszán országgyűlési választásokat szerveztek, melynek következtében Antal József vezetésével, az MDF alakított korányt.

Románia

            1989. december 17-én népfelkelés tört ki Temesváron. A temesváriak meg akarták akadályozni Tőkés László lelkipásztor áthelyezését. A megmozduláshoz csatlakozott Temesvár román lakossága is.

            Nicolae Ceausescu diktátor megpróbálta leverni a lázadást, de nem járt sikerrel és a felkelés országos lett.

            A december 21-én szervezett szimpátiatüntetés rosszul sült el és a fővárosi lakosság ellene fordult. December 22-én szökni próbált, de letartoztatták, elítélték és december 25-én kivégezték őt és feleségét is. A hatalom az ugyancsak kommunista elit kezébe került, az államfő Ion Iliescu lett.

Lengyelország

            Lengyelországban békés, tárgyalásos úton kezdődött meg a kommunista rendszer felszámolása; a pártállam képviselői és az ellenzéki erők közös egyeztetések során állapodtak meg az egyes politikai lépésekről. A parlamenti választásokon bebizonyosodott a Szolidaritás társadalmi támogatottsága. Jaruzelski tábornok rövidesen egy nem kommunista miniszterelnököt nevezett ki.

Német Demokratikus Köztársaság (NDK)

            1989 nyarán több ezer keletnémet állampolgár Magyarországon keresztül próbált Ausztriába jutni. A Németh Miklós vezette magyar kormány végül megnyitotta előttük a nyugati határokat. A következő hónapokban a demokratikus változásokat követelő tüntetések végleg megrendítették az NDK politikai vezetését. A tüntetők a keletnémet határőrök szeme láttára megkezdték a berlini fal lebontását november 9-én.

Csehszlovákia

            1989 őszén tüntetéssorozat vette kezdetét Prágában. Novemberben a tömegtüntetések nyomására a pártállam itt is meghátrált, és december végén köztársasági elnökké választották Václav Havelt. A „bársonyos forradalmat” követően előtérbe került a csehek és szlovákok együttélésének kérdése. Az ellentétek kiújulása végül békés szétváláshoz vezetett, 1993.  január 1-től Csehország és Szlovákia különálló országgá vált.

RJA

A cikk megjelent az Iskolai Történelmi Magazin júliusi számában. A lapszám letőlthető az alábbi linkre kattintva: 

https://iskolaitortenelmimag.files.wordpress.com/2020/07/2.-szc3a1m-1.pdf


2020. augusztus 14., péntek

A szamosújvári börtönlázadás

Petre (Petrache) Goiciu - Adevarul

             A romániai kommunizmus megtorló gépezetének egyik fontos fogaskereke a XVI. században épített Martinuzzi várban működő szamosújvári börtön volt. A kommunista hatalomátvétel után a szamosújvári börtön foglyai, kivétel nélkül mind a rendszer ellenfelei voltak. Az őrök kegyetlenek voltak, a körülmények kritikán aluliak, az erőszak pedig hozzátartozott a mindennapi élethez.

            Az őrök brutalitása és az elviselhetetlen körülmények következtében 1958. július 14-én kitört a szamosújvári börtönlázadás. Az egyik cellában, ahova száz embert bezsúfoltak, befalazták a vécét és helyébe egy csebret raktak. Az ürülék elviselhetetlen szaga és a levegő hiánya ingerlékennyé tette az embereket és fellázadtak, a lázadás pedig futótűzként terjedt végig a börtönön A rabok ledobálták az ablakokra felszerelt faredőnyöket és óriási üvöltésbe kezdtek, még a börtön szirénáját is túlüvöltötték. A börtön kegyetlen parancsnoka, Petre Goiciu  Securitate ezredes Kolozsvárról kért segítséget, mert a börtön személyzete nem tudott megbirkózni a felkeléssel. A karhatalmi erők állig felfegyverkezve, véletlenszerűen belőttek a zsúfolt cellákba, ahol többen meghaltak. A halottak és sérültek számáról sohasem készült hivatalos jelentés. Ezt követően a cellákból kiemelték azokat a személyeket, akikről azt hitték, hogy a lázadás szervezői voltak és elvitték őket.

            Petre Goiciu a kommunista rendszer egyik hóhérra volt, a túlélők emberfeletti kegyetlenségéről beszélnek. Galacról került Szamosújvárra. Paul Goma, disszidens író a Gherla című művében azt írta, hogy Goiciu Gheorghe Gheorghiu-Dej egyik kegyeltje volt, ugyanis annakidején együtt dolgoztak a galaci vasúti műhelyben. Goiciu ott volt bádogos. 1958-ban nyugdíjazták, utána pedig hazaköltözött Galacra. Nem érte el az elszámolást, ugyanis 1980-ban, kitüntetve ágyban párnák között halt meg.

Riti József Attila

A cikk megjelent az Iskolai Történelmi Magazin júliusi számában. A lapszám letőlthető az alábbi linkre kattintva: 

https://iskolaitortenelmimag.files.wordpress.com/2020/07/2.-szc3a1m-1.pdf


2020. augusztus 13., csütörtök

Az erdélyi '56

    

Bartis Ferenc/Csomafay - Wikipédia
        Az 1956-os budapesti forradalomnak Erdélyben is voltak utórezgései. Annak ellenére, hogy Erdélyben nem tört ki a forradalom 1956 őszén, az erdélyi magyarok értesültek a magyarországi eseményektől és bizakodtak abban, hogy a forradalom szele elhozza a változást Romániában is.

            Erdélyben forradalom nem volt ugyan, de különböző megmozdulások igen. Ezek közül fogok bemutatni néhányat. 

            Négy, 16 éves baróti középiskolás diák, név szerint Bíró Benjámin, Kovács János és Moyses Márton és Józsa Csaba, átszökni próbált a román-magyar határon, hogy fegyverrel a kezükben harcoljanak a magyar forradalom védelmében. Ketten sikeresen átjutottak a zöldhatáron, de a magyar hatóságok visszatoloncolták őket Romániába, melynek következtében börtönbüntetésre ítélték őket. Moyses Márton a tiltott határátlépési kísérletet megúszta, de 1960-ban Vörös és fekete verse miatt letartóztatták és megkezdődött hosszú kálváriája. 1970. tavaszán már nem bírta a szenvedést és május 14-én a brassói pártszékház előtt felgyújtotta magát, majd egy nappal később belehalt sérüléseiben. Ugyanazon a napon a törvényszék rehabilitálta és visszahelyezte jogaiba, de a szenvedő Moyses Márton ezt már nem érte meg.

            Egy másik kiemelkedő személyisége az erdélyi ’56-nak Szoboszlay Aladár volt. A Szoboszlay összeesküvés 1955 és 1956 között zajlott. Szoboszlay Aladár, pecskai római-katolikus plébános kidolgozott egy közös román-magyar államszervezet tervet, amelynek létrehozatala megszüntette volna az etnikai feszültségeket. A terv további részletei: a kommunista diktatúra felszámolása, az alapvető polgári jogok (szólás-, vallás- és sajtószabadság) visszaállítása, valamint a kollektivizálás megszüntetése. A szervezkedés résztvevői fegyveres felkelést akartak kirobbantani 1956 augusztusában, de nem valósult meg a terv. Szoboszlayék, a magyar forradalom hírére, újabb felkelést akartak kirobbantani október 26-án, de semmi sem történt. Végül, az összeesküvőket besúgták és 1957-ben a Securitate letartoztatta őket. A vádlottak tárgyalását Kolozsváron tartották, a halálos ítéletet 1958. május 30-án mondták ki. Az ítélet végrehajtására 1958. szeptember 1-én került sor, Temesváron.

            A megtorlás másik nagy áldozata Sas Kálmán érmihályfalvi református lelkipásztor volt, aki 1944-ben Maléter Pált bújtatta, aki ejtőernyős partizán volt. Mivel Maléter, az 1956-os forradalom alatt, a felkelők oldalára állt, vele együtt Sas Kálmán is kegyvesztett lett. A református lelkészt 1958 február 19-én tartoztatták le, majd a szamosújvári börtönbe zárták, ahol 1958. október 6-án kivégezték és a szamosújvári rabtemetőbe temették el, jeltelen sírba.

            Az 1956-os forradalom hírére a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem diákjai is szervezkedni kezdtek. November 1-én többen kimentek a Házsongárdi temetőbe, ahol gyertyát gyújtottak a nemzeti panteon nagyjainak sírján. Ez a cselekedetük nem maradt következmények nélkül, többjüket letartoztatták és meghurcolták.

            1958. október 26-án a Bolyai Tudományegyetem diáksága egy nagygyűlést szervezett, melynek fő témája 1956 volt. Ez a találkozó a füttyős gyűlés néven került be a történelembe. Utána valóságos boszorkányüldözés kezdődött. Elítélték Bartis Ferencet, Péterffy Irént, Varró Jánost, Lakó Elemért, Páll Lajost, Vastag Lajost, Iamandi Emilt és Szilágyi Árpádot.

            Az egyetem sorsa is hamarosan megpecsételődött. 1959 februárjában bejelentettek, hogy az erdélyi magyarság fellegvárának számított Bolyai Tudományegyetemet egybeolvasztották Babes Tudományegyetemmel és létrejött a ma is működő Babes-Bolyai Tudományegyetemet.

            A kommunizmus erdélyi magyar áldozatainak listája sokkal hosszabb, mint amit én ebben a cikkben felsoroltam, ezért csak pár fontosabb eseményt és személyt szerettem volna kiemelni. Amint a terjedelem és a téma megengedi foglalkozunk a többi eseménnyel és személlyel is.

         Riti József Attila

 A cikk megjelent az Iskolai Történelmi Magazin júliusi számában. A teljes magazin letőlthető az alábbi linkre kattintva: 

https://iskolaitortenelmimag.files.wordpress.com/2020/07/2.-szc3a1m-1.pdf


2020. augusztus 4., kedd

Szamosújváron történt az évek folyamán, júliusban

1638 július 5 – I. Rákóczi György fejedelem a szamosújvári várban mulatott.

1728. július 20 – Az alig megalapított városban kiütött a tűzvész.

1773 – II. József császár Szamosújvárra látogatott (akkor még trónörökös volt), a Dániel Todorán házban szállt meg három órát. Ott is reggelizett.

1784. július 15 – A népiskolában kötelezővé tették a német nyelvet.

1840 – Nagy szárazság volt. Alig július végén esett az eső

1855 – A börtönben kitőrt a kolera járvány.

1894 – a város eldöntötté, hogy az állam 1000 éves fennállásának tiszteletére a Szamosújvár városi örm. kath. algymnasiumát, főgimnáziummá alakítja. Így jött létre a Szamosújvári Magyar Királyi Állami Főgimnázium.

1902 – Kádár János, történész lett az Állami polgári leányiskola igazgatója.

1925. július 9 – Nagy vihar sújtotta a várost, kárt okozott az állatokban és az erdőkben.

1945 – a városvezetés elrendelte a férfiak munkaszolgálatát, azzal a céllal, hogy csökkentsék a károkat és újjáépítsék a várost. A munkaszolgálat ideje 5 nap volt per év, de az öt napból hármat pénzel ki lehetett váltani.

1948. július 1 – A kommunista városvezetés létrehozott egy helyi érdekeltségű gazdasági szervezetet, mely a Progresul nevet viselte és magába tömörítette az államosított gazdasági érdekeltségeket.  gazdasági szervezetet, mely a Progresul nevet viselte és magába tömörítette az államosított gazdasági érdekeltségeket.

1958. július 14-én zajlott le a szamosújvári börtönlázadás, amikor az iszonyú börtönkörülmények miatt a 86. szoba fellázadt, majd a lázadás futótűzként terjedt el az egész börtönben. A lázadók jobb körülményeket, illetve a szadista Petrache Goiciu, börtönigazgató lemondását követelték. A lázadást brutálisan visszaverték és több száz embert halálra kínoztak.

Az írás szerepel az Iskolai Történelmi Magazin júliusi számában. A magazin letőlthető és elolvasható az alábbi linkre kattintva. 

https://iskolaitortenelmimag.files.wordpress.com/2020/07/2.-szc3a1m-1.pdf



2020. július 10., péntek

Szamosújváron történt az idők folyamán, júniusban

 
      A szamosújvári örmények és magyar-örmények legfontosabb ünnepe a  Világosító Szent Gergely napja, melyet minden év júniusában ünnepeltek meg.
     Ez az ünnep a közösség egyik lefontosabb összetartó ereje, amely mindmáig őrzi vallási, kulturális és kulináris hagyományait, annak ellenére, hogy a magyar -örmény közösség
létszáma nagyon alacsony és már senki sem beszéli az örmény nyelvet a városban. 
    1735. június 21 – Altorjai Péter, szamosújvári aljegyző egyik írásában a
következőket jegyezte le: „Méltóságos Unitus Püspök (görög-katolikus) báró Klein János úr, Szamosújvári Domíniumának jobbágy czigányai."
   1749. június 15 – Pénzügyi szolgáltatásainak hálájaként Karácsonyi Kristóf
nemességet nyert Mária Terézia magyar királynőtől.
   1785. június 15 – A börtönné alakított várba megérkeznek az első rabok.
   1802. június 7 – Reggel a rabok a Szamosra mentek vízért, de beleugrottak a vízbe és szökni akartak. Az őrség kettőt lelőtt, négyet pedig megsebesített.
   1804. június 17 – Mártonffy József püspök felszentelte a főtéri székesegyházat, amit a felszentelési oklevélben basilikának nevezte.       
    1822. június 14 – Szamosújváron kitört a tűz. Tizennyolc ház égett el a Malomutcában.
    1849. június 29 – Szamosújváron nagy aggodalommal fogadták a hírt miszerint a muszkák (oroszok) betörtek Erdélybe.       
     1861. június 27 – A város közgyűlése határozata folytán „bizalmi szavazatot" küldött Deák Ferencnek.           
    1881. június 26 – Rendkívüli eseménynek lehettek tanúi a városlakók, egy üstökös jelent meg az égen és pár napig volt látható.
   1884. június 4 – A városban nagy szélvész és felhőszakadás pusztított.
   1887. június 18 – dr. Torma Miklós alispánt megválasztották a széki választókerület képviselőjének.
   1896. június 16 – Az Archeologiai Értesítőben Ornstein József beszámol a romai castrumban (Congri) végzett ásatásokról.
   1910. június 19 – Este Szamosújváron, ünnepélyes keretek között felkapcsolták a közvilágítást. A helyszínen jelen volt gróf Kornis Károly is, aki nagy népszerűségre tett szert emiatt. A rendkívüli eseménynek köszönhetően város fúvószenekara szórakoztatta a lakosságot, amely ellepte az utcákat és késő órákig ünnepelték a közvilágítás bevezetését.
   1919. június 5 – A dési román főispáni hivatal 2961. számú magyar nyelvű rendeletében felhívta a gimnázium tanárjait, hogy nyolc napon belül döntsék el, ha leteszik a román állam iránti hűségesküt vagy nem. Dömötör János gimnáziumi igazgató a tantestület elé terjesztette a felhívást.
   1919. június 15 – Tantestületi ülésen dr. Nicora Ioan, román tanár volt az egyedüli tantestületi tag, amely hajlandó volt letenni a hűségesküt.
   1927. június 13-án kiadott dokumentum szerint a hadsereg időnként mezőgazdasági termékeket, állatokat, ruhaneműt kobozott el Szamosújvár polgáraitól. Más levéltári adat arra utal, hogy a városban működő Korona szállodában lakó tisztek nem minden alkalommal fizetnek lakbért.
   1941. június 20-án a helyi közösség kérésére, nagy nehézségek árán, Szamosújváron létrehoztak egy új óvodát, amiben 100 gyerek tanulhatott.
   1942. június 20 – Munkaszolgálatra hívták be a szamosújvári zsidókat.
   1948. június 11 – Elfogadták a 119. számú törvényt, amely kimondta a magántulajdon
államosítását. Ezt a törvényt azonnali hatállyal Szamosújváron is alkalmazták és államosították a jéggyárat, a téglagyárat, Enyedi Bálint nyomdáját, Szabó Károly, Salamon Gyula és Keller Vilmos olajprését és gyapjúfeldolgozóját, valamint a város összes bankját, műhelyét és vendéglőit.       
   1958. június 14-én a szamosújvári börtönbe zárt politikai fogjok fellázadnak a borzasztó körülmények ellen.
    1970 májusa és júniusa között történelme legnagyobb árvízét élte át a város. A
bőséges esőzések következtében május 12-én kiöntött a Kis-Szamos és a Füzesi patak és ellepte vízzel a város nagyrészét. Továbbá a város keleti oldalán lévő Hétkereszt-hegyről lezúduló víz is okozott kellemetlenséget a városlakóknak.
    Pár nap után megállt az eső és úgy tűnt, hogy stabilizálódik a helyzet, de júniusban újabb árvízhullám mosta el a várost. Az árvíz következtében óriási anyagi károk keletkeztek, emberi áldozatokat nem jegyeztek.
Riti József Attila

A cikk megjelent az Iskolai Történelmi Magazin első számában is. A magazin elérhető és elolvasható a következő linken: 
https://iskolaitortenelmimag.files.wordpress.com/2020/06/1.-szc3a1m-2.pdf








2020. június 22., hétfő

Megjelent az Iskolai Történelmi Magazin első száma


Az énáltalam irányított történelem klub egy történelmi magazin kiadásába kezdett. A magazin neve Iskolai Történelmi Magazin. A majd havonta megjelenő magazin első száma ma este jelenik meg. Egyelőre csak pdf-ben, de majd reményeim szerint nyomtatásban is. A magazinban diákok írásai is szerepelnek. Ősztől majd több olyan írás szerepel majd amit a diákok írtak.
Az alábbi Google Drive linkre kattintva le is lehet töltni a lapot. Az Issuu linkre kattintva csak olvasni lehet a magazint!
Olvassátok szeretettel!
https://issuu.com/jozsefattilariti/docs/1._sz_m

2020. március 15., vasárnap

Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc Szamosújváron

Szamosújvár főtere a XIX. században


Az 1848. március 15-i pesti forradalom híre március 20-án jutott el Kolozsvárra, ahol egy nappal később, március 21-én tartotta meg nagygyűlését.
A forradalmi láng szeretett városunkat, Szamosújvárt sem kerülte el. Március 26-án tartottak nagygyűlést, az örmény városban, amin Szongott Kristóf állítása szerint ekkor tömeget nem látott még a város. A már említett szerző a következőket írta Szamosújvárról írott monográfiájában: "Mi márcz. 26-án tartottunk népgyűlést. Szamosújvár még ilyen népes, nagygyűlést nem látott. A város feliratát, mit egy küldöttség vitt még azon nap Kolozsvárra, a kormányzó elfogadván, kijelentette, hogy azokra nézve, mik a felterjesztésben foglaltatnak (az országgyűlés egybe- hívása, unió, szabad sajtó, úrbér. . . .) már megtette Ö Felségénél a szükséges lépést és reményli, hogy az országgyűlés nemsokára össze fog hívatni."[1]
Szongott Kritóf megemlítette a város tisztikarát is. 1848 márciusában a várost igazgatták: „Főbíró: Novak Márton; tanácsnokok: Ábrahám Márton, Bogdánffi Gábor, Bogdánffi Gergely, Czetz Bogdán (a szegények intézetének is felügyelője), Duha Kristóf, Gajzágó Dávid, Gajzágó Ferencz (egyszersmind fögondnoka a „parochialis“ templomnak), Gajzágó János, Korbuly Bogdán, Pl ácsi n tár Karácson, Sárosi Ferencz („foriutriusque advocatus“), Simái Tódor. Főjegyző: Jakabb Bogdán (fori utriusque advocatus); aljegyző: Simái Gergely (tori utriusque advocatus), Lászlóffi Antal; levéltárnok: Govrik Gergely; iktató (exhibitorum protocolista):Szongott Kristóf; kir. pénztárnok: Bárány Bogdán; Írnokok: Merza Lukács és ifj. Bogdánffi Gábor.”[2]
A fentebb említett szerző a következőképpen írt az országgyűlési választásokról: Elérkezett május hatodika. Országgyűlési követeknek Sárosy Ferencz és Korbuly Bogdán tanácsnokok választtattak meg; Sárosyt azonban búcsúzás közben szél érte. Korbuly vitte fel mind a két megbízólevelet. De mivel az egyik követ: Sárosy Ferencz betegsége miatt fel nem mehetett az országgyűlésre, helyettes követválasztást rendeltek el. Két követjelöltünk volt: Simay Gergely és Jakabb Bogdán. Választás napján utczáról utczára járt a nép és folyton ezt kiáltotta: Simay Gergely fel, Jakabb Bogdán le. Már-már befejezték a szavazást, midőn Boksái, a kandiai gör. kath. esperes felment szavazni: Jakabfira adta szavazatát. Eltelvén a választásra kitűzött határidő, a szavazás bezárult. Számba vették tehát a szavazatokat: kitűnt, hogy a két követjelölt egyenlő számú szavazatot kapott. Azonban a bizottság Boksainak Javabbra adott szavazatát nem írhatta Jakab javára; mert csak Jakabra és Simayra lehetett szavazni, de Jakabfira nem, mivel nem volt Jakabfi nevű követjelöltünk. Simay tehát egy szótöbbséggel választatott meg követnek. Felment Pestre. Azalatt Sárosy meghalt és így Korbuly éz Simay képviselték városunkat a hongyűlésen a „nagy idők“ alatt.”[3]
1848. október 7-én a város megszervezte a polgári őrséget is: „Minden arravaló férfiú tagja lett a helybeli örseregnek. A fiatalok fegyvert viseltek, az öregebbek — fegyver hiányában — bottal kezükben állottak őrt.”[4]. A polgári őrség 1849 elején úgy döntött, hogy felveszi a „vadász-csapat” nevet. Szongott Kristóf monográfiájában  megemlíti az őrség tisztikarát: „A vadász-csapat biztosai (századosai): Jakabb Bogdán főjegyző, Gajzágó Dávid tanácsos és Gajzágó Kristóf esküdt polgár (1849. ján. 11.). A kik ezen csapatba akartak beállani, az itt említett biztosoknál jelentkeztek. . . .”[5].
A nemzeti őrség (polgárőrség) megszervezésére azért volt szükség, mert 1848 őszén a vidék román lakossága forrongott a magyarok és a magyar forradalom előtt. Megemlítendő Baksa Szimion görög-katolikus esperes tevékenysége, aki a vidéki papokon keresztül mérsékelte az indulatokat.[6]
A nemzeti őrség eskütételére és zászlószentelésre alig 1849 elején került sor. A beszámolók szerint a zászlóra nemzeti szalagot akasztottak a város asszonyai.
1848. október 10-én, a Dés mellett táborozó Urban altábornagy (Báró Karl von Urban osztrák katonatiszt, császári-királyi altábornagy. Egységével részt vett a honvédsereg ellen folytatott erdélyi harcokban. Osztrák utasításra, a „kíméletlenül rendet kell csinálni” elv alapján támogatta az erdélyi magyar lakosságot embertelen módszerekkel, szervezetten gyilkoló és elüldöző szabadcsapatokat.) felkérte a várost, hogy: „Deés példáját követve adja meg magát s másnap reggel 8 óráig fizessen 40 ezer ezüst forintot. 6 legtekintélyesebb polgár fehér zászlóval mutassa be hódolatát, a fegyvert a nemzetőrség adja át, a városba jövetelét két ágyúlövéssel fogja tudtul adni. Katonáira lőni ne merészeljenek, ismerje el Erdély császári s katonai kormányzó parancsait, s minden Kossuthtól, illetőleg a magyar kormánytól szóló rendeleteket s iratokat semmisítsenek meg és nem császári katonát a városban meg ne tűrjenek, bejövetelekor a várost világítsák ki s a kérői fürdőnél 1500 ember számára szállás és élelemről gondoskodjanak, különben a seregét a város kizsákmányolására bocsátja.”[7]. Ahhoz, hogy érvényt szerezzen követeléseinek, az éjszaka leple alatt, ágyúit a főtéri székesegyház elé szegezte.
A tanács ugyanazon a napon elfogadta az ultimátumot, az összegyűjtött pénzt Adler Szeverin főhadnagy, az akkor Szamosújváron működő katonaiskola igazgatójának vezetése alatt Gajzágó Ferencz, Simay János, Jakab Bogdán, Korbuly Dávid városi tisztviselők személyében követséget küldött Urbán elé, aki a vezető Adler kérésére a hadi sarcot a Désen állomásozó Wardener tábornok beleegyezése után 18 ezer forintra lealkudta. A város hadisarcot az egyes lakosokra vetette ki, az egyház szegény sorsú örmény hitfelein segített azzal, hogy 3214 forintot érő arany-ezüst egyházi tárgyait e célra ajánlotta föl.
A fentebb említett események után Urbán és serege Kérő-fürdőben állomásozott. Ugyanő 2 ezer román lándzsás katonát helyezett el, a város nyugati részén lévő mezőre.
Szamosújvár eleste hamar lázba hozta a magyar honvédséget, ezért november 17-én: „Huchárd József kolozsi bányanagy, most őrnagy vezetése alatt Kolozs, Bonczhída, Szovát, Szék szervezetlen lándzsás nemzetőrei a Kis-Szamos jobb partján a hegyormon, a sereg pedig az országúton közeledett november 13-án Válaszút felől Szamosújvár felé. A városból Urbán seregével a jól védhető széplaki (Bunesti) hegytetőre vonul; a XI-ik zászlóalj 5-ik százada a városba nyomul, hogy a Szék felől jövő nemzetőrökkel a városon keresztül húzódó ellenséget megtámadja. Amint a város felső részén levő Szamoshídon átjött, egy malom vagy raktár-féléből a nemzetőrök sok, bizonyára nem az ő számukra sütött kenyeret hoztak ki, melyet az éhes sereg egy része mohó étvággyal fogyasztani kezdett, más része mérgezettnek hívén, nem evett belőle (…) A túlsó oldalon már ropogott a puska, szólott az ágyú. Mieink egy százados vezérlete alatt, kinek az volt a feladata, hogy oldalról támadjon, tanácstalanul állott a felszedett híd mellett. Utasítást nem kapva, monda: „No most már uram isten, mit csináljunk!” Ekkor egy pár ellenséges golyó hullott közibök. E bátortalan felkiáltás, meg a golyó elvette bátorságukat. Árulás, árulás! kezdek kiáltani, a helyett hogy a hidra néhány szál deszkát tettek volna. A vezért és tisztjeit, kit bűnrészességgel vádoltak, meg akarták rohanni, de ezek eltűntek, valószínűleg a várba húzódtak.
A két század harsogó kiabálás, éktelen lármázás közt megkezdte visszavonulását a város szélén vezető úton s már alkonyodott, midőn a felső hídon átmenve, az országútra értek.
A sereg balszárnya Makrai alatt Kérő falu nyugati felén, a zöme a kérői fürdőt elhagyva, az országúttói balra, a hegyoldalon a fürdő és a széplaki hegy közt levő mély völgyig hatolt. A hátuk megett a hegyeken a kolozsvári nemzetőrök, lőtávolon kívül, nagy rész az útszorosban foglalt helyet, a hol volt a fővezér is négy ágyújával. Mindkét rész csatárláncba nyomult előre, Inczédi többször megkísérelte az előnyomulást, de visszaveretett, Csulak százados a székely huszárokkal tesz kísérletet, de az ellenséges ágyuk miatt előre nem hatolhat, a mi 6 darab hat fontos ágyúinkat nem tudták alkalmas helyre állitani, bár Baumgarten bágyoni huszár százados az erdőig hatolt s végre talált is helyet egy ágyúnak, elhelyezték, de az ágyú nem sült el. Néhány kolozsvári vadász és széki nemzetőrnek sikerült a hegy aljában levő fogadóig eljutni s ezt el is foglalták. Urbán reá irányozza ágyúit, a fogadó összeomlik, Gecze Antal haszonbérlő, Kollerfi János kolozsvári vadász alhadnagy elesnek. Majd a svalizserek rohannak rá Szőcs Ninus széki Szent-Ferencz-rendi szerzetes, százados biztatja övéit, azokkal szemben egymás után fogja ki a kardcsapásokat, bár maga is vérzik, odavész százados társával Bárdi széki ref. pappal, ha Csulak segélyökre nem jő huszárjaival s ki nem menti őket Prohászka Lőrincz halálra sebesült vadász nemzetőrrel együtt. Ekkor az egész sereg kezd visszavonulni minden vonalon s hátrála Komáromi Sándor XI. zászlóaljbeli tizedes 16 éves volt unitár. deák is, kit a szintén hátráló Tímár Gábor, mások szerint Lukenics túlbuzgóságból a hátrálásért agyon lőtt.”[8] A csata Urbán győzelmével végződött és egészen Dengelegig (Livada) nyomta vissza a magyar honvédséget, majd másnap a dési csapatokkal kibővítve Kolozsvár felé indult és a császár számára elfoglalta a várost.
1848. december 23-án Bem József tábornok felszabadította Dést és Szamosújvárt is, majd Kolozsvár felé indult, hogy azt is felszabadítsa. Bem csapatai a szilveszter éjszakát (1848. dec. 31) a városban töltöttek, majd 1849. január 1-án elindult Beszterce felé, hogy a szász várost is felszabadítsa.
1849 januárjában és májusában 100 nagyenyedi és erdélyi menekültet fogadott be és helyezett el iskoláiban a város, emiatt és a szabadságharc alakulása miatt több hónapon keresztül szünetelt a tanítás. Pontosabban1849. február 17 és december 3 között nem volt tanítás a városban.
1849 májusában, városunkban mintegy 3 ezer embert soroztak be honvédnak az egész Doboka vármegyéből, melynek központja abban az időben egy rövid ideig a városban volt.
1849. június 23-án Bem József újra megjelent a városban, Beszterce felől jött és itt vezetett útja az oroszok ellen: „vasárnap, üdvözöltetve a főtéren a tanácstól s Deés felé vezető útjára virágfűzérekkel díszített hintón indult el.”[9]
1849. augusztus 19-én, a világosi fegyverletétel után pár nappal, a város nyugati oldalán, a forradalom leverésében fontos szerepet játszó oroszok táboroztak le. Az oroszokat aug. 21 és 24-e között a város látta el kenyérrel, pálinkával és ruházattal. Urban parancsára 1849. november 7-én a város: „800 közembert, 30 törzstisztet vendégelt meg s 100 lovat látott el szénával, zabbal.”[10]
A szabadságharc leverésének egyik következményeként a dési térparancsnok, a II. határőrbeli Jancelek hadnagy parancsára a tanács, szeptember 13-án, 411.243 forint Kossuth-bankót szolgáltatott be Kolozsvárra, ahol a bankokat elégették.
Végezetül pár sort az elesettekről. Két esetről kaptam írásos bejegyzést, Szongott monográfiájában: Novák Tivadar és a Szentpéteri fivérek. Ezekkel zárnám ezt az 1848-1849-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos cikkemet:
·       A szabadságharc első áldozata Novák Tivadar volt (apja Novák Márton, főbíró és országgyűlési követ), aki Kiss Ernő ezredében harcolt, hadnagyi rangban. 1849 elején Novák Tivadar egy pesti kocsmában olasz tiszttársaival beszélgetett, de beszélgetését kihallgatták és beárulták Windischgrätznek (Alfred Candidus Ferdinand zu Windisch-Grätz herceg császári és királyi tábornagy, az 1848–49-es magyar szabadságharc egy időszakában a császári csapatok főparancsnoka volt). Olasz tiszttársai tanácsának ellenére semmit sem tagadott és nem is vallotta magát ittasnak, ezért hadi törvényszék elé állították és halálra ítéltek. Halálos ítéletét agyonlövéssel 1849. március 14-én végre is hajtatott.
·       „A „nagy idők“ tanulságos történetét Cserey ezredesnek tanácsunkhoz intézett szép hivatalos iratának közlésével zárom be. A fölötte becses okirat szó szerint így szól: A (i. és 8. hadmegye főparancsnokságától. Számosújvár város Tanácsának! Értésemre esvén, hogy szamosújvári polgár Szentpéteri urnák 3 fiai, mint főtisztek hősiesen elestek,— kötelességemnek tartottam a hadügyminisztériumnak ekörülményt feljelenteni, egyszersmind azon ajánlatot tevén, hogy ezen nagy áldozatot hozott szüléknek:a Szentpéteri családnak valamely illő segély nyujtassék. Erre a hadügyminisztériumtól azon leirat érkezett, hogy tudnám meg a Szentpéteri családnak polgári állását, vagyoni tehetségét, mihez a kért segélyt azután mérni lehetne. Melyért is ezen körülmények iránti felvilágositásra a tisztelt Tanácsot hivatalosan felkérem. Nagy-Várad jún. 27. 1849 Cserey ezredes. (Vár. lev.).”[11]

©️ Riti József Attila



[1] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 439 o.
[2] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 438 o.
[3] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 439 – 440 o.
[4]SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 440 o.
[5] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 440 o.
[6] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 157. o
[7] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 158. o

[8] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 158-160. o
[9] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 162. o

[10] KÁDÁR JÓZSEF: Szolnok-Dobokavármegye monographiája, VI. kötet, Dés, 1900-1901, 162. o

[11] SZONGOTT KRISTÓF: Szamosújvár Szabad Királyi Város monográfiája 1700-1900, II. kötet, Auróra nyomda, Szamosújvár, 1901, 471 o.

2020. március 13., péntek

A szamosújvári járványok rövid története az évkönyvek tükrében



A vár 1867-ben
Senkinek sem titok már, hogy koronavírus világjárvány, pandémia van, de egyelőre, szerencsére a járvány elkerülte megyénket és a várost. Ezen alkalommal kissé utánanéztem milyen járványok sújtották városunkat az idők folyamán ezeket pedig nyilvánossá is teszem.
1855-ben kolera, 1861-ben pedig skorbutjárvány tombolt a börtönben. Szongott Kristóf monográfiája szerint az utóbbi majdnem 20 éven keresztül szedte áldozatait a fegyházban.[1]
Az 1880-1881-es tanévben himlőjárvány volt a városban, többen áldozatai lettek. Az iskola diákjai közül egy vidéki diák, Papp János (vélhetően széki) május 17-én himlőben meghalt.
Az 1893-1894-es tanév szeptember 1-e helyett alig október 1-én kezdődött. A városban tomboló kolera járvány miatt a Szamosújvár szabad királyi város polgármestere 198/1893 szám alatti átiratában értesíti az igazgatóságot, hogy halasszák el az évkezdést. Az iskola soraiból nem szedett áldozatokat a kolera, minden diák életben maradt.
Az 1895-1896-os tanévben diftéria, vörheny (skarlát) és kanyaró járvány uralkodott a városban, de a Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium 1895-1896-os értesítője szerint az iskola diákjait nem éríntette egyik járvány sem. Sem megbetegedés, sem pedig haláleset sem volt az iskolában.
1897 februárjában diftéria járvány sújtotta a várost és több diák is befertőzött, de mindegyikük szerencsésen meggyógyult. Dr. Gopcsa Jakab iskolaorvos szerint a diftéria okai a következők voltak: „Az észlelt betegségek nagyobb számát ez évben is az általános táplálkozási s vérkeringési zavarok tették, melyeknek keletkezését az ismert okokon kívül, a tanulók egy részének célszerűtlen táplálkozása, a szűk, kevés levegőjű tanhelyiségek nem kis mértékben előmozdították. Halálozás a tanuló ifjúság körében a lefolyt tanévben nem történt.”[2]
Az 1898-1899-es tanév elején a városban kitőrt a skarlát járvány, melynek következtében már az első napokban négy diák is megbetegedett. A járvány megállítása érdekében a Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium vezetősége a következő intézkedéseket vezette be: „eltiltottuk a betegeket az előadások látogatásától addig az ideig, míg a fertőzés lehetőségét fennforogni gondoltuk, de nem bocsátottuk iskolába rövidebb-hosszabb ideig azokat sem, kikről alapos volt a gyanúnk, hogy ilynemű betegekkel érintkezésben állottak; végre pedig az ifjúságot a védekezés főbb módjaival megismertettük ide vágó utasításokkal láttuk el s azok betartására komolyan figyelmeztettük.”[3]
Az említett tanév második felében, 1899 elején pedig az influenza ütötte fel a fejét a városban és az iskolában. Mindkét járványnak pozitív kimenetele volt, hiszen minden diák meggyógyult.
1910–ben újra skarlátjárvány volt a városban. A járvány terjedésének a megállításának érdekében a záróünnepség elmaradt és a diákokat hamarabb hazaküldték.
Az 1917-1918-as tanév folyamán vörheny (skarlát) és kanyaró járvány volt városunkban, melynek következtében több tanuló is megbetegedett, de a betegségek lefolyása minden esetben szerencsés volt. A megbetegedések fő okai a háború miatti gyenge ruházkodás, szűkös és meg nem felelő táplálkozás.
Az 1918-1919-ben világszerte tomboló spanyolnátha még 1920-ban is szedte áldozatait. Szamosújváron 1920. február 22. és 29. között kényszerszabadságot rendeltek el a Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium helyett létrehozott román tannyelvű Petru Maior Líceumban. A kényszerszabadság hozzájárult Szamosújváron a spanyolnátha terjedésének csökkentéséhez.  
1924–ben a városban szórványosan felütötte a fejét a skarlát. Az egyik diák, Odorean Simion[4] (gondolom Adorean Simon) pedig skarlátban meghalt.  
1925-ben súlyos skarlátjárvány volt a városban, több diák is megbetegedett, az egyikük pedig elveszítette életét. A járvány miatt a tanév alig október 15-én kezdődhetett meg.
Az 1926-1927-es tanévben volt egy kisebb influenzajárvány a településen, amely a líceum diákjait is éríntette, de könnyű lefutású volt. Emellett jegyeztek pár trachomás diákot is.
Az 1929-1930-as évben két diák szenvedett komolyabb betegségben, trachomában, pontosabban szemcsés kötőhártya-gyulladásban.
1933-1934-ben nem voltak járványok, de 11 diákot kezeltek általános gyengüléssel, melynek fő oka a hiányos étkezés volt.
Az 1931-1932-es és 1934-1935-s tanévekben enyhe influenzajárvány söpörte végig a várost és a líceum pár diákja is megbetegedett.
A kis magyar időben, 1940 és 1944 között semmilyen komolyabb járvány nem sújtotta a települést. Az 1944 utáni időszakról sajnos az idő rövidsége és a jelenlegi járvány miatt nem volt hozzáférhetőségem, de remélhetőleg majd pótolhatom.
©️ Riti József Attila



[1] Szongott Kristóf - Szamosújvár szabad kir. város monográfiája, Todorán Endre „Aurora” nyomdája, 1901
[2] Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium 3. évi értesítője az 1896-1897-os tanévről, Todorán Endre „Aurora” nyomdája, 1897
[3] Szamosújvári Magyar Állami Királyi Főgimnázium 5. évi értesítője az 1898-1899-os tanévről, Todorán Endre „Aurora” nyomdája, 1899
[4] Így szerepel a neve a Petru Maior Líceum 1923-1924-es évkönyvében.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...