2010. november 18., csütörtök

Tragédia történt:)


Ahogy a facebook profilomon már jeleztem a családi orvosom betegszabadságra küldött. Nem igazán örvendtem az ötletnek, de mit tehetek ellene?
illusztráció
A tegnap reggel nem éreztem magam túl jól, így hát eldöntöttem, hogy elmegyek az orvoshoz. Már ideje volt, hiszen két hete beteg vagyok. Nem akartam orvoshoz menni, de persze nem volt más választásom. Majdnem másfél órás várás következtében (pedig másodiknak mentem be) kiderült, hogy bronchitiszem és gégehurutom van. 2 az 1-ben (ha az allergiámat is hozzátesszük, akkor 3 az 1-ben, akárcsak a kávé:d), nem is rossz teljesítmény. A gégehurut a veszélyesebb, mert elveszíthetem a hangom (grr, ez lenne a legnagyobb büntetés számomra). A doki betiltotta a beszédet egy kerek hétig (legalább). Mivel beszélni nem szabad betegszabadságra küldtek kilenc napig (november 26-ig nem megyek iskolába). Remélem az osztályom nem követ el valami nagy hülyeséget ezen idő alatt.
Ha jól emlékszem 2oo2 óta tanítok. Azóta eltelt 8 év, de eddig nem voltam még betegszabadságon.
Az otthon töltött kilenc napon több időm lesz majd írni. Remélem, pótolni fogom a kimaradásom és persze nem leszek unalmas.
 fotó: http://leacuri-din-batrani.blogspot.com/

6 megjegyzés:

Boldizsár Levente-Atilla írta...

jó gyógyulást , tanár úr

Riti József Attila írta...

Köszönöm.Írni fogok a szobafogságról amire a betegszabadság ítélt.

Szabo Szilard írta...

Gyogyulast!Ahogy ismerlek nehez lesz az othonules.de kitartas.

Riti József Attila írta...

Köszönöm. Igazad van, hogy nehéz lesz. Ezért is írtam, úgy, hogy szobafogság

Máthé Zoltán írta...

számodra a hangod elvesztése lenne a legsúlyosabb büntetés ami létezik ezen a Földön !!!! nem jó hir...

Riti József Attila írta...

Biza igazad van!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...