2011. január 29., szombat

Gondolatok a félév végén és a fekete mise


Lejárt az első félév a maga bánataival és örömeivel. A gyerekek örvendenek a vakációnak, de nem mindegyik öröme felhőtlen. Nem is lehet, mert a bukók nagy részét megszidták otthon. A valóság, hogy nem mindegyik diák néz maga elé és rájön, hogy tévedett. Sokan a tanárokat hibáztatják. Egy diák az osztályomból is a tanárt hibáztatja miért buktatta meg matematikából. Ahelyett, hogy megpróbálna jobban tanulni, hogy a második félévben elkerülje a bukást, azzal fenyegetőzik, hogy fekete misét fizet a tanár ellen. A magaviselete a félév végén 8-as lett, sok volt a hiányzása és több alkalommal is verekedett. Nekem is azt mondta, hogy: „nem baj oszi, hogy meglátja maga”. Persze nem akarta elmondani, hogy mit látok meg, de gondolom nekem is misét akar fizetni. Egészen nevetséges ez a helyzet. Hogyan lehetséges a XXI. században hinni a fekete misében (amúgy a gyerek és családja reformátusok)? Ezek szerint a szóban forgó gyerek nagyon hátramaradott lehet. Elég ha elolvassa a Bibliát és rájön, hogy ilyesmi nem lehetséges, mert az Úr azt mondja, hogy „szeresd felebarátodat mint temagadat”. Tehát következésképpen, aki másnak akar rosszat az magának árt. Ezt mondja a közmondás is: „aki másnak vermet ás, maga esik bele”.
 fotó: http://konyv.co.hu/files/konyv.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...