2011. január 27., csütörtök

Tisztújítás a szamosújvári RMDSZ –nél.


Szerdán délután, az RMDSZ szamosújvári szervezete megtartotta soros tisztújító közgyűlését.  A közgyűlésen Balázs Bécsi Attila megyei tanácsos és megyei RMDSZ alelnök képviselte a megyei elnökséget.
A közgyűlést a helyi szervezet elnöke és a város alpolgármestere, Török Bálint nyitotta meg, elnöki beszámolójával. A beszámolóban felsorolta mindazokat az eredményeket, amit a helyi szervezet elért az elmúlt három évben. Az alpolgármester elmondta, hogy sikerült megtartani az alpolgármesteri tisztséget és a négy tanácsosi helyet, annak ellenére, hogy a tanácsosok száma 21-ről 19-re csökkent. Továbbá elmondta, hogy 2009-es európai választásokon a városban a második legjobb eredményt érte el a helyi RMDSZ. Török Bálint kiemelte, hogy az érdekvédelmi szervezet küszködik a magyarság problémáinak az orvoslásáért. Közbenjártak a második magyar líceumi osztály létrehozásáért, a 2. számú iskola és a napközi óvoda problémáinak orvoslásáért. A helyi tanácsban az RMDSZ frakció is jól végezte dolgát, sikerült két magyar utcanevet (Sütő György és Tulipán utca) elfogadni. Ugyanakkor elérték azt is, hogy a helyi tanács ingyen telket biztosított az épülő Kemény Zsigmond iskolaközpont számára.
Az elnöki beszámoló után Fodor Zoltán (titkár) gazdasági beszámolója következett, melyben elmondta, hogy a helyi szervezet pozitívan zárta az évet és nincsenek elmaradt adósságai. A titkár kiemelte a helyi magyar vállalkozók adományozási készségét, mert hozzájárultak a jutalomkönyvek megvásárlásához. Az RMDSZ helyi szervezete minden évben ökumenikus istentisztelet keretén belül díjazza kivalló eredményű diákokat.
Balázs Bécsi Attila méltatta a helyi RMDSZ munkáját, amely a civil szférával és az egyházakkal együttműködve sikerült kialakítani egy egységet amely a helyi magyarság érdekében tevékenykedik. A megyei alelnök hozzáfűzte, hogy fontos a kormányzati szerepvállalás a magyarság céljainak az elérése érdekében.
A közgyűlés egyöntetűen megszavazta a jelölt választmányi tagokat. Az új választmány a következő személyekből ál majd: Balázs Bécsi Attila, Farkas Éva, Fodor Árpád, Fodor Zoltán, Juhos Tamás, Kolcsár István, Liszicsán Enikő, Mihálydeákpáll Ferenc, Márkosi Zsigmond, Panajoth Mária, Póka Enikő, Riti József Attila, Egri Hajnal, Török Bálint és Vinczelér János.
Elnöknek Török Bálintot választotta meg az újonnan létrejött választmány. Az alelnökök pedig Fodor Árpád, Juhos Tamás, Kolcsár István, Márkosi Zsigmond és Riti József Attila lettek.
A közgyűlés végén Török Bálint gratulált csapatának és kifejezte reményét, hogy együtt újabb sikereket könyvelhetnek el.
Riti József Attila

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...