Egy estém a sürgősségen

Nehéz és kimerítő napot tudhatok magam után. Olyasmin mentem keresztül, aminek a vége a sürgősség osztály volt. De kezdjük a dolgokat az elejétől, mindent alaposan elmesélek.

Péntek reggel a megszokott időben ébredtem, hiszen kilenc órára a Téka Alapítvány székhelyén kellett volna legyek, ahol valamilyen kurzust szerveztek, amire én is feliratkoztam. Sajnos rájöttem, hogy sehova sem mehetek, mivel nagyon szédültem. Gondoltam hamarosan elmúlik, de a valóság más volt. Egész napon keresztül szédültem és hánytam. Nem volt nagyon kellemes érzés. Enni sem ehettem, csak két szelet pirított kenyeret.

Délutánra sem javult az állapotom ezért úgy döntöttünk, hogy kihívjuk a mentőt. Nyolc előtt megérkezett és bevitt a sürgősségre (UPU 1) ahol rövid várakozás után átvett egy nagyon kedves rezidens. Pár órát töltöttem a sürgősségen ahol vér és vizeletmintát vettek tőlem, hogy kiderüljön mi a pontos bajom. Az ekográf már korábban jelezte, hogy homok (és egy kis duzzanat) van az epémen. Kissé meglepett hiszem tudtom szerint nem volt epebajom, de ahogy a rezidens mondta, „mindennek van egy kezdete”.

A vizsgálat után perfúziót szúrtak belém és felküldtek egy különszobában ahol nyugodtan várhattam a vizsgálat eredményét. Miután lejárt a perfúzió újat raktak, ezúttal glükózt. Ennek a szerepe a kaja pótlása volt. Már épp ideje volt, mert éreztem, hogy meghalok éhen. Kicsit fura érzés volt, ahogy fogyott a glükóz éreztem, hogy már nem vagyok annyira éhes.

Éjfél előtt fél órával megérkezett a jó hír, hogy hazamehetek. Persze ezzel nem járt le a bajom, de lényegi javulást éreztem.

Az első taxival (amit egy lány vezetett) hazamentünk és lefekhettem. Reggelre éreztem kis szédülést, de nem olyat mind előző nap. A lényeg, hogy jobban érzem magam. További javulásom attól függ, ha betartom a gyógyszeres kezelést és az előírt diétát. A lényeg, hogy nem ehetek egy csomó dolgot, de az egészségem érdekében túlélem. Örvendek, hogy nem tartottak bent a kórházban, mert ezt nem szerettem volna.

Mindenesetre mellettem volt a menyasszonyom, amit megköszönök neki. A családom is lelkileg, meg telefonon támogattak, mindenki aggódik az egészségem miatt. Remélem, hamarosan újra a régi leszek, mert hétfőn vár az iskola. 

fotó: http://www.scju-cluj.ro/