2010. október 30., szombat

Megyei Népdalvetélkedő Szamosújváron


Casian Imola


              A szamosújvári Téka Alapítvány székhelyén, a Téka Alapítvány és a 2. számú iskola közös szervezésében szombaton, október 30-án, lezajlott az Őszirózsa Népdalvetélkedő megyei szakasza.  A vetélkedőn 45 tanuló vett rész, a megye minden sarkából. A résztvevők három kategóriában szerepeltek: I.-II, III. és IV. osztály.
Az éneklésen kívül a jelenlévő gyerekek játszóházban is részt vehettek. Itten játszhattak és rajzolhattak is a helyi tanítók irányítása alatt.
Kallos Zoltán és Sánta Emő
A zsűrinek (Kallós Zoltán –Kossuth díjas és Korvin láncos néprajzkutató, Sántha Emő, Fodor Róbert –zenész és Katona Annamária) nehezére esett kiválogatni a győzteseket, mert minden résztvevő kivallóan szerepelt. A vetélkedő színfoltja a roma nemzetiségű Eötvös Isztujka Lajos, széki diák volt, aki táncolt és roma nyelven énekelt népdalokat.  
Eötvös Isztujka Lajos
A zsűri által díjazott nyertesek a következők voltak:
I.-II. osztályos kategória: László Brigitta és Benkő Lilla (I. díj), Serestély Ágnes és Kiss Tamás (II. díj) valamint Grúz Noémi (III. díj)
III. osztályos kategória: Jaskó Anita és Szabó Boglárka (I. díj), Miklósi Hunor és Székely Evelin (II. díj) valamint Kun Eszter (III. díj). Különdíjban részesült Eötvös Isztujka Lajos.
IV. osztályos kategória: Casian Imola (I. díj), Filep Balázs és Kun Ákos (II. díj) valamint Mocodean Tamás.
Az első díjazottak fogják képviselni Kolozs megyét Temesváron a népdalvetélkedő országos szakaszán (november 18–20).
Riti József Attila

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...