2010. október 5., kedd

Replay Armenopolis








Holnap startol a Replay Armenopolis című rendezvény a Téka Alapítvány és az 51. sz. Czetz János cserkész csapat közös rendezésében.


Annak ellenére, hogy Szamosújvár Románia egyetlen XVIII. századi tervezett városi települése és építésének barokk jegyei a mai napig fennmaradtak a város központi részén, épített örökségének értékei javarészt kikoptak már a helyi kulturális tudatból is. Ennek következtében ez örökség egy folyamatossá vált leépülési stádiumba került. A szamosújvári Téka Alapítvány és a Romániai Magyar Cserkészszövetség 51-es számú Czetz János cserkészcsapata 2010-ben, Szamosújvár alapításának 310. évfordulójára egy négynapos rendezvénysorozat szervezésével próbálja terítékre helyezni az épített kulturális örökség és fenntartható városfejlesztés problémakörét.” (www.teka.ro)

A rendezvénysorozat zárónapján sorra kerül 2010.

október 9-én, szombaton délelőtt 10 órától a "KEMÉNY ZSIGMOND" MEZŐSÉGI SZÓRVÁNY ISKOLAKÖZPONT ünnepélyes alapkőletételére.

A rendezvénysorozat programja:

október 6., szerda:

1400: - Városismereti vetélkedő

1800: - Petőfi plakett elhelyezése (helyszín: a 2-es számú Általános Iskola Bábolna utcai épülete)
- Az örmények Erdélyben, dr. Pál Judit egyetemi docens előadása (helyszín: Téka Alapítvány)

- A városismereti vetélkedő kiértékelése (helyszín: Téka Alapítvány)

2000: - Karaoke Party (helyszín: Téka Alapítvány)


október 7., csütörtök:

1800: - A Szamosújvári Örmény Kórus előadása (helyszín: örmény katolikus nagytemplom)

- A szamosújvári örmény katolikus nagytemplom egyházművészeti gyűjteménye,

drd. Pál Emese előadása (helyszín: örmény katolikus nagytemplom)

1900: - Civil Fórum, a Civitas Alapítvány közreműködésével (helyszín: Téka Alapítvány)

2100: - Koncert (helyszín: Armenopolis kávézó)

október 8., péntek:


1100-1200: - Bábelőadás (helyszín: múzeumudvar, eső-helyszín: Művelődési Ház)


1400-1600: - Interaktív családos barokk nap (helyszín: múzeumudvar)

1500: - A szamosújvári barokk lakóházak tipológiája, dr. Pop Virgil egyetemi docens előadása

(helyszín: református parókia)


1600-1800: - Konferencia: Épített kulturális örökség és fenntartható városfejlesztés

Meghívottak: - Guttmann Szabolcs műépítész, az Erdélyi Építészkamara elnöke

- dr. doc. Pop Virgil műépítész, az Erdélyi Regionális Műemlékvédelmi

Tanács titkára

- dr. prof. Szabó Bálint építőmérnök, a Transilvania Trust Alapítvány elnöke

- Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke

- Szerváczius László műépítész

- a Szamosújvári Helyi Tanács képviselői

(helyszín: múzeum konferenciaterme)

1900-2000: - Filmvetítés: - a középiskolás diákok munkáiból (helyszín: múzeumudvar)


2000: - Koncert KALAPOS JAZZ BAND

előzenekar: ANONIM zenekar (helyszín: múzeumudvar, eső-helyszín: mozi)

október 9., szombat:


1000: - Kiállítás megnyitó: a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia diákjainak munkáiból.

A megnyitón közreműködik: Szép Bálint hegedű, Gabriel Grănescu oboa, Johanna Halmen csemballó.

(helyszín: Téka Alapítvány)

1100: - A szamosújvári Kemény Zsigmond Oktatási Központ alapkőletétele

1500: - Szervezett városnézés (indulás a főtéri kisparkból)

1700: - Oxendius Verzerescul és Szongott Kristóf emlékplakettjeinek avatása

(helyszín: örmény katolikus temetőben kialakított emlékhely)

1900: - Népzenei koncert és táncház a marosvásárhelyi ÜVER zenekarral (helyszín: Téka Alapítvány)

* a rendezvény teljes ideje alatt a Szamosújvári Történeti Múzeum állandó tárlata ingyen látogatható

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...