Farkasvadászat

Farkasvadászat. Én a fekete kabátos gyerek vagyok

Hideg volt, ijesztően süvített a szél és össze – vissza fújta a havat. Nehezen haladt a jó öreg ÁRO előre a járatlan falusi úton. Az autóban is csontig hatoló hideg van. Már bántam, hogy vadászni mentem nagybátyámmal és nagytatámmal, de izgatta a fantáziám a farkasvadászat ötlete. Nem lehettem több mint kilenc-tíz éves, de kitartóan bírtam a ronda időt. Annakidején sokat vittek vadászni, én is tervezgettem, hogy vadász leszek, de szerencsére nem lettem. Nem vagyok vegetáriánus, sőt imádom a húst, de nem szeretem én elvenni az állatok életét.

Visszatérve a vadászat jelenetéhez, mindig élénken marad az emléke az agyamban, mert egy farkasvadászatot nem lehet elfelejteni.

 Amikor kiértünk az erdő a színhelyre (ha jól emlékszem valahol a Szénafűn, Szépkenyerűszentmártonban) a vadászok rituálészerűen rágyújtottak és egymásnak továbbították a pálinkásüveget. Kis idő múlva elfoglaltuk helyünket, várván a prédára. Csend volt, csak a szél süvített, de én kicsit védve voltam, mert egy nagy tölgyfa mögé bújtam. A csend kissé nyomasztó volt, mert nem lehetett tudni mikor jelennek meg az ordasok. Egy idő múlva (nem emlékszem mennyi volt), egy farkas sziluettje jelent meg a távolban. Nagytatám hozzám szólt: „- Látod? Az ott a vezérfarkas. Utána jönnek a többiek.”. A farkas látására megdobbant a szívem a félelemtől és az izgalomtól, hiszen sohasem láttam, addig farkast. Még állatkertben sem. Ahogy közeledett egyre jobban dobogott a szívem. Kis idő múlva más három farkas sziluettje jelent meg a reggeli ködben. Ekkor hirtelen több puska eldörrent, a farkasok egyszerre elestek a tűzzáporban. Nem tudom melyiket ki lőtte le, mert volt olyan állat, melynek testébe több golyó fúródott be. A farkasvadászat lezajlása után ugyanannak a rituálénak voltam tanúja, mint az elején. A vadászok rágyújtottak, majd egy másik pálinkásüveget adtak körbe. Ekkor már mindenki boldog volt. Egyrészt a zsákmány, másrészt a pálinka hatására.

A városba sötétedésre érkeztünk vissza, amikor a látható csoportkép készült.

Az egyedüli farkasvadászat volt, amin én is részt vettem, de egy életre szóló élmény volt. Persze nem ez volt az egyedüli vadászat, amin jelen voltam, de ez maradt meg a legjobban az emlékezetemben. Ez érintett meg a legjobban. Ekkor valahogy megszerettem az éjszaka hercegeit, ahogy a farkasokat nevezik. Olyan misztikus és mesebeli állat. Nem megalkuvó és szívós.

Időközben, a kilencvenes évek végére a Tóvidéken és persze Szépkenyerűszentmártonban kihaltak a farkasok, de a 2ooo évek elején több mint száz darabot telepítettek az említett helyekre. Mostanra nagyon elszaporodtak és keserítik a juhos gazdák életét. Nekünk is vannak juhaink kint az említett Szénafűn, de magas kerítéssel vannak körbevéve. A farkasok nem tehetnek kárt bennük. Szemtanuk szerint télen a faluba is lemerészkednek. Bátorságuk határtalan.

Mivel már nem emlékszem a fotós személyére sajnos nem írhatom ide a nevét. A kép a saját gyűjteményemből származik.