2013. augusztus 31., szombat

A vakáció vége

         

Archív felvétel / ballagáskor készült
A vakációnak már majdnem vége. Míg a tanulóknak maradt még két hét, a tanárok már hétfőn kell, jelentkezzenek az iskolában.
         A szeptemberben startoló 2013-2014-es tanév beosztása a következő:
Az első félév szeptember 16-án kezdődik. A téli vakáció első napja december 21-én lesz (a kisiskolások és óvodások november 2 és 10-e között is vakációznak). A karácsonyi szünidő ezúttal csak két hetes lesz és már január 5.-én iskolába kell mennünk.
A félév 2014. január 31.-én ér véget.
A második félév egy héttel később, február 10.-én kezdődik.
2014. április 7 és 14 között lesz az „Iskola másként” program, amikor nem lesznek hagyományos órák.
Tavaszi szünidőt április 12 és 22.-e között kapunk.
         A tanév 2014. június 20.-án ér véget. Továbbá a VIII.-osok egy héttel, az érettségizők pedig egy hónappal hamarább fejezik be az iskolát.
         2014-ben, egy nappal több lesz a szabadnap, ugyanis a minisztérium úgy döntött, hogy román húsvét harmadik napján is szabadok legyünk. Ez nem azt jelenti, hogy nekünk, magyaroknak több lesz a szabadidőnk, mert jövőre egybeesik a két húsvét.

RJA

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...