Már két nap telt el a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) grandiózus fináléja
óta. Már két nap telt el amióta a Társulat tagjai történelmet írtak és
Kolozsvár Főterén előadták az István a király rockoperát. Azóta elmúlt a
katarzis, de az élmény, amely mélyen befúródott lelkünkben mindörökké
megmaradt.
A
vasárnapi előadás, amin részt vett mintegy 55 – 60 ezer magyar ember kissé
visszaadta azt az érzés, hogy még mindig a mienk a város. 1940 óta nem volt
ennyi magyar ember a Főtéren.
Az előadás a szokásos beszédekkel kezdődött, majd amikor a
táncosok felléptek a színpadra a jelenlévő tömeg egyszerre ujjongni kezdett. Az
előadás ment a maga útján, nem maradtak el a hatásszünetek sem. A közönség
minden alkalommal hatalmas tapsorkánba torkolt.
Az előadás végén a színészek a színpadra hoztak egy óriási
magyar zászlót, minek a láttára elérzékenyült a közönség. Senki sem maradt
közömbös, mindenkiben kitörtek a nemzeti érzelmek.
Az előadás után a színészekkel közösen elénekeltük a magyar
himnuszt. Ezt követően, valahol a közönségben felbukkant egy székely zászló,
ennek a láttára a színpadon, spontán módon elkezdték énekelni a székely
himnuszt, amihez hamarosan csatlakozott a nagyszámú közönség is. Kétségen kívül,
hogy ez volt az est fénypontja, úgy a színészek, előadók, táncosok, mint a
közönség szemében ott csillogtak a könnyek. Senki sem leplezte, mert nem
kellett és nem is lehetett leplezni. Olyan élmény volt, amit nem lehet leírni.
Ahogy többen mondták és írták a Facebookon vagy a magyarországi sajtóban
(Magyar Nemzet, Magyar Hírlap), katarzisos volt.
Az előadás után több perces tűzijátékban volt részünk.
A következő napokban egy összefoglaló cikket is
megjelentetek majd a blogon, amint kielemezem majd a KMN-at.
Riti József Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése