2013. június 17., hétfő

Világosító Szent Gergelyt ünnepelték Szamosújváron

ft. Drócsa László olvassa a szent beszédet
Tizenhetedik alkalommal szervezte meg szombaton a szamosújvári magyarörmény közösség az örmények és magyarörmények legnagyobb ünnepét, Világosító Szent Gergely napját.
Varujan Vosganian, Hamlet Gasparian és Sabo Marius
Mint minden évben, a rendezvény idén is az örmény népviseletbe öltözött lányok és meghívott egyházi méltóságok felvonulásával kezdődött. Az ünneplő közösséget Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, a Romániai Örmény Katolikus Ordinariátus apostoli kormányzója tisztelte meg jelenlétével. A rendezvényen továbbá jelen voltak: Varujan Vosganian gazdasági miniszter, a Romániai Örmény Egyesület elnöke, Vákár István, a Kolozs megyei tanács alelnöke, Hamlet Gasparian, bukaresti örmény nagykövet, Sabo Marius, Szamosújvár polgármestere, Năsălean Ioan, alpolgármester, valamint a helyi tanács számos képviselője. A Világosító Szent Gergely-napi búcsúra mintegy 400 vendég érkezett az ország és a világ minden szegletéről.
Szent mise
Az ünnepi szentmisét Szakács Endre, helybéli örmény katolikus plébános celebrálta. A szentbeszédben, amit Drócsa László, kézdikővári örmény származású római katolikus plébános mondott, szó esett Világosító Szent Gergely életéről és az örmény népnek a kereszténység útjára való térése körülményeiről.
dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek és a  Romániai Örmény Katolikus Ordinariátus apostoli kormányzója
A mise végén Jakubinyi György érsek, a Romániai Örmény Katolikus Ordinariátus apostoli kormányzója magyar és román nyelven köszöntötte az egybegyűlteket.
Ezt követően a résztvevők átvonultak az örmény katolikus plébániára, ahol a szervezők mindenkit örmény ünnepi ételekkel vendégeltek meg, többek között hurutos levest tálaltak fel a megéhezett vendégeknek.
Az ünnepség ebéd után folytatódott az örmény közösségi házban, ahol Ermone Martaian, örmény származású, jelenleg Budapesten élő képzőművész festményeit, és Kapdebó János, kolozsvári születésű, Budapesten élő fotóművész fényképeit tekinthették meg az érdeklődők, majd örmény táncokkal ismerkedhettek meg.

   
• Világosító Szent Gergely az örmények és magyarörmények legnagyobb szentje. Szent Gergely az örményországi Ararát tartományban született 240-ben. Nemesi családból származott, de mivel keresztény dajka nevelte, még gyerekkorában megkeresztelték. Cézáreában pappá szentelték, majd csatlakozott III. Tiridat király kíséretéhez, de mivel megtagadta a pogány istenek tiszteletét, megkínozták, és tizenöt éven át raboskodott. Amikor a király súlyosan megbetegedett, Szent Gergely meggyógyította. III. Tiridát király hálából megkeresztelkedett, és 301-ben államvallássá nyilvánította a kereszténységet. Az örmény apostol szerepe lett az örmények megtérítése. Előnevét onnan kapta, hogy ő világosította meg az Evangéliummal az örmény népet.















Riti József Attila

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...