A legtöbben úgy ismertek mint tanár és fotós. Azt is tudjátok, hogy mostanában fotóriporter is vagyok a Szabadság napilapnál. Ez nem mindig volt így. Kevesen tudják, hogy éveken keresztül írtam verseket és rövidebb prózai karcolatokat. Gondoltam párat közzéteszek a blogomon, hogy megismerjétek ezeket. Manapság már nem írok, csak újságcikket. Remélem nem köveztek nagyon meg a gyenge karcolatok és versek miatt. Fogjátok fel mint egy kereső lélek próbálkozásai. Mára már befejeztem ezt a keresést és rátaláltam a fotózásra és a sport újságírása, ami teljesen elüt attól amit régen csináltam.
Remélem lesz elég türelmetek és jó olvasást!
Béla
Az óra csörgött, Béla fáradtan mozog az ágyban. Ébredni kéne, de túl fáradt. Későig ivott a sarki kocsmában, alkoholba fojtotta bánatát. Minden bánta, attól kezdve, hogy felesége éjnek idején kirúgta a házból a megfagyott Budapesten, egész addig, hogy ottan hagyta a nemzet fővárosát és kénytelen volt hazatérni a kis erdélyi városba. Mind elitta maradék kis pénzét, úgy, hogy kenyérre sem maradt pénze. Nem sokat várhatott, fel kellet, ébredjen, hiszen a munka nem várt utána. A városszéli gyártelepen dolgozott egy rozoga kis asztalos műhelyben. Miután száraz kis reggelijét elfogyasztotta rágyújtott egy cigarettára és újból bánatára gondolt, kiutat keresett ebből a zsákutcának tűnő helyzetből. Eldöntötte, hogy megpróbál kibékülni feleségével és egy gyászos sms-t írt neki. Remélte eredményes lesz fáradsága, és felesége visszaír neki. Hiába remélt és sírt, mert felesége már nem szerette. Közben egy csúnyán zakatoló autó ált meg a panelház előtt és dudált, Bélát akarta munkába vinni. Béla kiment és utána kemény dohányszag maradt.
Ólmos felhők takarták az eget és nagy fekete kutyák, ugattak a szemetes kuka mögött, amikor hősünk kilépett az utcára. A nagy és mocskos buszban munkások dohányoztak. Egy fekete arcú, magas ember hangosan mesélte esti kalandjait, hogyan röpítette egy kiskorú cigánylány a hetedik égbe, és nem is volt drága, alig 5 új lejt fizetett az őáltala végzett munkáért. A fekete arcú 40 éves volt és nős. Felesége is egy 18 éves cigányné. Terhesen hagyta és kénytelen volt feleségül venni. Szerette feleségét, de nem volt hajlandó bevallani. Egy leánya is volt az előző házasságból. A leánya egyidős második feleségével. Rég nem látta leányát, mert nem akarta tartani vele a kapcsolatot. A fekete arcú neve, Akim. Béla az autóbusz végében lévő helyekre ült, mert nem bírta az olcsó dohány szagát, és Akim szúró tekintetét. Ahogy az autó megindult érezte, hogy kavarog a gyomra és szédül, minden forgott körülötte, még a szúrós tekintetű, Akim is. Azon gondolkozott hogyan segíthetne helyzetén, eldöntötte, hogy akárcsak Akim ő is kimegy a város peremére egy kis örömöt szerezni magának. Főleg kiskorukra fájt a foga. Eltelt az idő és az autó befordult a mocskos kis gyár udvarára, ahol a munkások egyenként leszálltak a berregő autóról. Ő is robotszerűen leszállott az autóról és a műhely fele ment. Csak akkor ébredt a valóságra, amikor rekedten megszólalt a bús gyársziréna, ami a munkanap kezdetét jelentette, tehát indulhat a robot. Egész nap zúgtak a gépek és hideg gyötörte a munkásokat.
10 óra kemény munka után újból megszólalt a bús és rekedt gyársziréna, ami a munka végét jelentette. Egy részeg munkás monoton ajtót tol, amin a munkások az udvarra kerülnek, hogy azután a busz hazavihesse őket a meleg lakásokba. Csak Bélát nem várta otthon senki.
A gyár udvarán kutyák sokasága csaholt. A kutyák soványak és éhesek, hiszen senki sem eteti őket, ami a munkásoktól esik, azt eszik. Béla még mindig másnapos, de azért felül a csúnyán ketyegő autóra és a város fele indul. Háza előtt ügyvéd barátja várta, hogy együtt megigyanak egy sört.
A sarki kocsma üres és bömböl benne a zene, de azért Béla és barátja belépnek és a pult, mellé ülnek. A pultos leány kedvesen megkérdi, mit kérnek:
-Egy sört! –válaszol az ügyvéd.
-Én a szokásost kérem. –hangzott a Béla válasza, és az ügyvédhez fordulva folytatja az utcán megkezdett beszélgetést-, mint a poklot tegyek ebben az ügyben? Mit tanácsolsz?
-Én jóformán nem is tudom mi történt. Csak annyit mondtál, hogy Melinda kirúgott a házból!
-Nem történt nagydolog csak annyi, hogy Melinda meg mondotta, hogy „le is, út fel is út, ki vagy rúgva!”, pontosan idéztem szavait.
-Te mit tettél?
-Felültem a buszra és hazajöttem.
-Nem volt hol lakjál?
-Lakhattam volna apámnál, vagy Jánoséknál, de nem akartam, mert azt gondoltam, hogy Melinda nélkül Budapest nem jelent semmit a számomra.
-És igazad volt vagy csalódtál?
-Csalódtam.
-És Erdély?
-Erdély a Mennyország számomra, de egy olyan Mennyország a hol ördögök is vannak, egy olyan Mennyország, ahonnan az angyalok elvándorolnak és csak ördögök, meg bukott angyalok maradnak.
-És én mi vagyok?
-Egy hős ki vállalni meri a harcot az ördögök és a bukott angyalok ellen, aki vállal egy harcot, amelyik egyre több áldozatot követel az angyalok seregéből. Ez a harc egy gerillaharc, ahol egyre több az áruló, akik itt hagyják a harcot, és a szomszédba mennek.
-És te mi vagy? –kérdezte az ügyvéd.
-Én mi vagyok? Egy áruló.
-Nem vagy köteles elmenni.
-De mert Melinda nélkül nem merem vállalni a harcot, legalább nem itten.
-És mi a szándékod?
-Kimegyek Magyarországra, ahol újból szerencsét probálok és új életet kezdek.
-Itten nem kezdhetsz?
-Nem, mert itten el vagyok veszve. Itten a súlyos emlékek sora követnek, és lidércek kergetnek. A mullt lidércei. Mint Melinda.
-Ha már Melindáról beszélünk, megtudtam egy néhány dolgot róla. Elmondjam? –kérdezte az ügyvéd.
-Igen.
-De fájni fog.
-Semmi sem fájnak jobban, mint az elmúlt évek, együtt töltött percei.
-Melinda trafikos nő volt Budapesten –persze amit te nem tudtál-, magas körökben forgott, a hatalmon lévő szocialista politikusoknak „dolgozott”, Téged védőfalként használt. Miközben te szentül meg voltál győződve, hogy kedves feleséged egyetemista az Eltén, ő Gyurcsányéknak szerzett örömöket. A munkája fejében pénzt és információkat kapott rólunk, erdélyi magyarokról. Az információkat a román kormánynak küldte, tehát egy „bukott angyal” volt. Ez sajnos a valóság.
-Ez valóban fáj. Nem gondoltam volna, hogy ez a valóság. Nem hittem volna el, hogy ilyen nagy árulásra képes.
Italuk befejeztével haza mentek. Béla bement a hideg és puszta házba és sírni kezdett. Sírás közben elaludt.
Órákig aludt barátunk, amikor hirtelen csörögni kezdett maroktelefonja, az ügyvéd volt:
-Hallod Béla holnap 11: 35-kor indulsz Budapestre, ahol a Magyarok Világszövetségénél fogsz dolgozni. Beszéltem Etele barátommal és mondta, hogy szükségük van egy karbantartóra, és én téged ajánlottalak.
-Köszönöm! –mondotta Béla - világéletemben hálás leszek neked ezért neked.
-Az Isten látja, hogy jót cselekedtem. –ennyi volt az ügyvéd válasza- Holnap reggel találkozunk.
Béla egy meleg érzés hatotta át, már szinte látta a Hősök Terét, szinte hallotta, hogy zug a metró és, hogy minden olyan csodás.
Az óra már éjjel 2 órát ütött és újból csörög a telefon. Béla felveszi és a szíve heves dobogásba, kezd, amikor meghalja az ismerős hangot:
-Én vagyok Erika, a felvidéki leány, mikor jössz Budapestre?- hangzott a kérdés. Erika felvidéki származású és Budapesten szomszédja volt Eleknek. Titkon mindig szerette Bélát és Béla is őt, de valahogy mindig titkolták egymástól. Ekkor Béla már tudta, hogy Erika lesz az új felesége és hamarosan válaszolt kérdésére.
-Reggel 11: 35-kor indulok Erdélyből. Estére ottan vagyok.
-Otthon leszek, várlak. Nálam fogsz lakni. Melinda már elköltözött.
-Melinda már nem létezik számomra.
-Tudom, az ügyvéd telefonált és mindent elmondott.
-És miért hagytál eddig szenvedni? –kérdezte Béla.
-Mert akartam, hogy elfelejtsed Melindát. Hogyha hamarább telefonáltam volna nem lett, volna esélyem.
-És, hogyha kaptam volna másvalakit? –kérdezte Béla.
-Az kizárt, mert az ügyvéddel tartottam a kapcsolatot. –válaszolt Erika, aztán hozzáfűzte-, most hagylak, piheni, holnap találkozunk.
Az éjszaka hamar eltel, reggel Béla útnak indult új élete felé.
A busznál ügyvéd barátja várta:
-Tehát elmész.
-El. Elmegyek új életet kezdeni.
- Jól teszed. –válaszolt az ügyvéd- Neked ottan a helyed, nem a te mintádra volt szabva Erdély, és meg vagyok győződve, hogy onnan is támogatod „csatánkat”.
-Tehát nem vagyok áruló? –kérdezte mosolyogva Béla.
-Nem, mert te nem elmenekülsz, hanem szembenézel a világgal és új életet kezdesz Erikával és tudom, hogy ottan és egy harcos leszel.
-Köszönöm a szép szavakat, de most mennem kell, mert vár Erika és Budapest.
-Isten kísérje lépteid! –hangzott a válasz az ügyvéd szájából.
Ezek után Béla a buszba lépet, amely elvitte a zajos Budapestre.
-2005. 11. 29.-
-Szamosújvár-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése