2008. június 25., szerda

Szépkenyerűszentmárton 1 rész

Holnap Szépkenyerűszentmártonba megyek, ahol van egy falusi házunk. Nagyon szeretem ezt a falut, az állam vizsga dolgozatom is erről a faluról szól. A következő napokban több részben erről a faluról fogtok olvasni. Az ide írt információk az én államvizsga dolgozatomnak a részei.

Szépkenyerűszentmárton monográfiája

1. Szépkenyerüszentmárton földrajzi fekvése

Szépkenyerűszentmárton (és falvai) az Erdélyi Mezőség északi részén és azon a belül a Szamos menti dombság (vagy Szamos melléki dombság) észak-nyugati felében helyezkedik el, a Devecseri-patak völgyében és annak mellékvölgyeiben (Vásárhelyi-patak) kivéve Bálványoscsaba (Ceaba) települést, mely a Csabai- (Bandó-) patak felső felében van.

A falu legfontosabb turisztikai pontja az úgynevezett Csokány-tója (a tó annak az embernek a gúnynevét viseli, aki ásta), ami a falu észak-keleti részén van a dombok tetején, a Szénafű és a Szénafű aljéban lévő mocsár (tengerszem). Persze mindezekhez kell sorolnunk a református templomot is, amely csodálatosan „őrzi” a falut egy domb tetejéről

A község mostani (2002-ben lezajlott népszámlálás adatai szerint) etnikai összetétele a következő: 86,71% román, 10,19% magyar, 3,04% roma és 0,06% más nemzetiségű. Szépkenyerűszentmárton község összlakossága 1746 fő. A községhez 71,91 km-nyi terület tartozik.

2.Éghajlata:

A falu éghajlata, akárcsak Romániáé, mérsékelt szárazföldi.

Az évi csapadék 600-650mm/év, a levegő nedvessége pedig 70-80%.

Az első fagy október. 1.-10. között áll be, az utolsó fagy pedig április 20-30 között van.

1942-1960 órát süt a Nap egy évben Szépkenyerűszentmártonban. Az évi sugárzás pedig 105-113kcal./cm²

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...