2009. szeptember 12., szombat

Egy művész halálára...


Lövith Egon emlékére...

  • A múlt évben augusztus 2o-án volt alkalmam megismerkedni Lövith Egonnal, aki egyik legnevesebb kolozsvári képzőművész volt. Állíthatom, hogy a modern képzőművészet egyik legkiválóbb képviselője volt. Mondhatom, hogy ő volt az egyik legfontosabb ember akivel életemben valaha megismerkedtem (aki ismer tudja, hogy volt alkalmam találkozni jó néhány neves személyiséggel). Több alkalommal meglátogattam azután, és legtöbbször kellemes időtöltés volt számomra. Megdöbbenve fogadtam halálhírét szeptember 3-án. Megdöbbentem, mert egy ismerőst veszítettem el. Állítom, hogy a művész halála gyógyírt hozott megfáradt csontjaira és lelkére, mert nem elég, hogy keményen sérült rövid távú memóriája miatt alig emlékezett különböző dolgokra, el kellett tűrje azt is, hogy a kolozsvári zsidó közösség rátette a szemét és meg akarta szerezni a vagyonát, azzal vádolva a családját, aki Izraelben él, hogy nem vigyáznak rá kellőképpen. Azzal a reménnyel búcsúzott az élők sorából, hogy majd tovább élni fog lelkünkben és művei által továbbá ismerni és szeretni fogják.
  • Továbbá pár életrajzi adatot olvashattok: "Lövith Egon 1923-ban született Kolozsváron. Órásmester apja 1926-ban családjával Mexikóba telepszik. Az apa halála után 1936-ban az Egon-család hazajött Kolozsvárra, majd több erdélyi zsidó családdal együtt 1944-ben kényszermunkára vitték õket elõbb Nagybányára, aztán Bajára és Törökbálintba, később a Türkheim-i és a Dachau-i lágerekbe. Lövith Egon 1945-ben szabadult, az amerikai felszabadító seregeknek köszönhetően. 1945-ben feleségével visszajött Kolozsvárra (családjuk többi tagja elpusztult a lágerben).

    1947-ben beiratkozott a kolozsvári szakszervezeti Belle Arte Képzõmûvészeti Iskolába, majd 1948-ban a "Ion Andreescu" Mûvészeti Intézetbe, szobrászat szakra, ahol Romul Ladea és Ion Irimescu szakirányításával sajátította el a szakma alapjait. A fõiskola befejezése után ugyanitt asszisztensként mûvészi anatómiát, kompozíciót és formázást tanított. 1962-ben lektorrá, 1972-ben a szobrászati szak elõadójává, majd katedrafõnökké nevezték ki. Több egyéni és
    csoportos kiállítása volt itthon és külföldön. 1960-ban a Velencei Bienálén is szerepelt. 1995-ben jelentõs szobrászati és festészeti munkákat adományozott a kolozsvári Mûvészeti Múzeumnak.


    Lövith Egon mûvészeti munkásságának fõbb periódusai a következõk: 1954-tõl az expresszionizmus szellemében alkotott, mûvei kifejezik a mûvész által is elszenvedett kínokat. A Horea, Closca és Crisan, a Holokauszt-sorozat ennek az idõszaknak harcos expresszionista termékei. 1960-tól már a forma lényegi megmintázására törekszik, több ekkori fából készült szobra (Tél, Torzó) a klasszikus hagyományokkal radikálisan szakító A
    lexander Archipenko szellemében születnek. 1973-tól egyéniesült motívumai az élet lényeges megnyilvánulásainak állandó keresését jelenítik meg. A felszíni díszítések teljes elvetése után csak a tiszta forma maradt. A kolozsvári Mûvészeti Múzeumban õrzik Lövith ebben az idõszakban készült híres munkáit: az Einstein és a Francois Villon mellszobrokat.

    Lövith szobrászati munkássága mellett jelentõs festészeti és grafikai alkotásokkal is jelentkezett. Gazdag életmûvének a nyelv eszközeivel történõ újraköltése nagyon nehéz lenne, a sûrítet vizuális közléseket nem tudjuk pontosan szavakra fordítani. A szavak csak megközelítõleg sugallják mindazt, hogy mit jelenthet túlélõként,
    a legkínzóbb szenvedések megélõjeként értékeket alkotni, és így is az élet örömeit kifejezni. A múzeumban található Tánc címû finoman megmunkált márvány állószobor ilyen értelemben válik emblematikussá, a valóság megtisztított másává, és az öröm kifejezõjévé. A megformálás lágyságával áradó körvonalak, a lüktetõ redõk a mozgást tükrözik és a tánc örömét érzékeltetik.

    Sok munka, komolyság, tehetség és a művészetek szeretete teszi Lövith Egont a XX. század második felének egyik legismertebb hazai alkotójává. Nevezetesebb ciklusai: Önarcképek, Golda Mira, Az örök pár, a már említett Holokauszt-sorozat, A fák, A táj emberei, a mexikói tartózkodásra utaló Sombreros Quijotesco, a Bagatelles, a Medit
    teránum-sorozat, a Madarak, Az élet teljessége-sorozat, Szellemi nyomok, Szfinx, Ikarosz és Nike. Lövith Egon egyike korunk azon értékalkotóinak, akinek munkái nem a mûvész mûhelyének kitöltésére, hanem a közösség számára készülnek. Olyan értékes életmûrõl van szó, amelyet itthon és külföldön is nagyra tartanak a szakmabeliek, s amely az emberi létezés megoldatlan problémáira keresi a lényegi választ egy problémáktól zajos évszázadban."

    A cikk a www.transzindex.ro honlapon jelent meg 2002. 11. 19-én. a teljes cikk a http://figyelo.transindex.ro/?cikk=225 linken található meg.
  • A képet 2oo8 augusztusában készítettem, amikor volt alkalmam megismerkedni Lövith Egonnal.
Béke poraira....

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...