2014. február 6., csütörtök

A park télen

         
Ma volt dolgom az Újnegyedben, ahonnan a Németi útra kellet mennem. Az egyik helyről a másikra a Szamos partján, illetve a sétatéren (parkon) keresztül mentem, mert rövidebbnek tűnt és talán rövidebb is. Persze több képet is készítettem, ugyanis nem volt téli képem a sétatérről. Ezeket töltöttem fel a blogra.
         Rájöttem, hogy a város nagy részét agyba-főbe fotóztam. Nehezen hihető, de még mindig van olyan hely a városban, amit még nem fényképeztem le. Eldöntöttem tehát, hogy ezentúl nem fogok fotózni ha kell – ha nem, inkább olyasmit fényképezek majd le amit eddig nem, vagy olyasmit ami nem annyira szokásos. Persze ezt tervezem, de nem biztos, hogy ez így is lesz, mert a fotózás számomra olyan, mint egy drog, egyszerűen nem állhatok meg fotózás nélkül.

         Azt írtam fentebb, hogy az általam agyonfotózott dolgokat kerülni fogom, de ez nem érvényes az erkélyemről látható kilátásra. A város által nyújtott kilátást újra és újra fotózni fogom, hogy érzékeljem az idő múlását. 
Riti

További képek: 



















Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...