Gyerekkoromban nagyszüleim sokat meséltek a „kicsi magyar világról” (1940-1944
közötti időszak, amikor Észak – Nyugat Erdély Magyarország szerves része volt).
Elmondták milyen nemes érzés volt számukra, amikor a magyar hadsereg bevonult
Szamosújvárra és Szépkenyerűszentmártonba. Mindkét helyen ottan voltak,
nagymamám még verset is szavalt, a nagy esemény és a nemes vitézek
tiszteletére. Megtanultam tőlük a magyar Himnuszt, a Magyar Hitvallást és a
Szózatot. Megmutatták mit jelentett és mit jelent magyarnak lenni. Elindítottak
azon az úton, amin a mai napig is haladok. Amíg éltek, minden alkalommal
kifejezték fájdalmukat, hogy elvették tőlük a magyar állampolgárságot,
1944-ben. Ezt a fájdalmat örököltem és hordtam lelkemben én is. Most szűnni
érzem fájdalmam ugyanis a múlt szerdán értesítettek, hogy én is feleségem is
megkaptuk a magyar állampolgárságot. 2012. november 21-én eljön a nagy pillanat,
amikor gyakorlatilag is magyar állampolgárok leszünk, ugyanis akkor lesz az eskütétel.
Az eskütétel magasztos és felemelő pillanat.
Több
embertől is megkérdeztem, hogy mit érzett abban a pillanatban. Mindenki azt
mondta, hogy leírhatatlan boldogság lepte el. Gondolom én is valami hasonlót
fogok érezni, és megpróbálom majd körbeírni érzéseim, de addig türelmetlenül
várom a nagy napot, a november 21-ét amit aranybetűkkel vések majd a szívembe.
A kép forrása: http://szolnokinaplo.hu
Riti
József Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése