2011. március 19., szombat

"Felejtsük el december 5.-ét"



IV. B
Kedden délután az RMDSZ szervezésében, Szamosújváron is megemlékeztek az 1848-1849 –es forradalomról és szabadságharcról. Az RMDSZ partnerei az megemlékezés lebonyolításában: TÉKA Alapítvány, a Szamosújvári 51. számú CZETZ JÁNOS cserkészcsapat és a helyi egyházak voltak.
A megemlékezés istentisztelettel kezdődött a Szamosújvári református templomban, ahol nagyszámban reszt vettek a helybéli magyarok. Az istentisztelet alatt a művelődési házban játszóházat szerveztek az óvodásoknak és kisiskolásoknak, a helyi óvónők és tanítónők hozzájárulásával.
A gálaműsor – melynek lebonyolításában oroszlánszerepet vállalt Egri Hajnal, a TÉKA Alapítvány munkatársa – a bentlakó lányok énekével kezdődött, majd Török Bálint alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Török Bálint - alpolgármester
Beszédében a márciusi ifjak önfeláldozó szellemiségét méltatta, kiemelvén azok fontosságát, akik életüket áldozták fel a nemzet szabadságának az oltárán. Továbbá felkérte az ünneplő közösséget, hogy felejtsék a december 5-i népszavazást, amikor megtagadták a kettős állampolgársághoz való jogunkat. Végül megköszönte a partnereknek a segítséget, a jelenlévőket pedig felkérte, hogy néma felállással jelezzék az együttérzésüket a japán nemzettel.
A köszöntő beszéd lezajlása után a 2. Számú Iskola IV. és V-VIII. osztályos tanulói, majd a Petru Maior Elméleti Líceum diákjai  mutatták be előadásukat. Ezt a Kaláka néptáncegyüttes széki legényese és Nagy Melinda szavalata követte. A vers után az RMDSZ és a TÉKA Alapítvány díjazták az ezen alkalomra kihirdetett pályázatra beküldött munkákat. Az óvodások (díjazottak: Kasszián Csenge, Fodor Kristóf, Fodor Nóra és Barabás Emőke) és kisiskolások (Kiss Csenge, Szénási Jenő és Hideg Vivien) rajzokkal, az V.-VIII. osztályosok versírással (Vajda Ágota, Vinczellér Izabella, és Soós Emese Orsolya)  a középiskolások kisfilmmel pályáztak. A fiatalok öt filmet nyújtottak, be ezek közül a legügyesebb a Nagy Melinda, Horváth János, Szilágyi Zsolt, Enyedi Róbert, Bichis Melinda és Filep Berta által készített film volt.

Kaláka
A gálaműsor a baptista gyülekezet fúvószenekar előadásával, a Kaláka melegföldvári táncrendjével (Feketelaki Tibor koreográfiája) és a bentlakó diákok előadásával folytatódott. A gálaműsort Katona Annamária éneke zárta. Őt Juhos Helga és Bagaméri Róbert kísérték orgonával és gitárral.
Az ünnepi műsor végén a jelenlévő ünneplő közönség elénekelte a Himnusz, majd gazdagabb lélekkel és nyugalommal távoztak otthonukba.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

A műsor címe nem december 5-e volt, Josku!!! Volt egy visszatérő motívuma... egy alapötlete, amire épült...

Riti József Attila írta...

tudom. de privátban mondhatom csak el miért lett ez a címe a cikknek

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...