2016. április 24., vasárnap

Szent György-napi népszokások

Kecskék a mezőn, Szamosújvár/2015 tavaszán
Szent György napja (április 24) igen fontos volt a történelem folyamán. Főleg vidéken tartották nagy becsben, ugyanis ekkor mérték ki a juhok, kecskék tejét és hajtották ki először a mezőre. Ezért igazi pásztornapnak/pásztorünnepnek számított. Emiatt ehhez a naphoz számos népszokás kapcsolódott, amit helyenként mai napig tiszteletben tartanak és megőriznek.
A nap eredete az ókori Rómába vezethető vissza, ahol Paliliát ünnepelték, mely pásztorünnep volt. Az ünnepnap hagyományai tovább éltek a kereszténység felvétele után is.  
Juhok a mezőn, Szamosújváron/2015 tavasza
Az állatok első kihajtásához számos szokás kapcsolódik, mellyel az állatok egészségét, szaporaságát, tejhozamát igyekeztek bebiztosítani. Kiseperték az istállókat, a szalmatűz füstjével megfüstölték magukat és a jószágukat is, majd a tűzön áthajtották a nyájat, végül maguk is háromszor átugrottak rajta, hogy megvédjék a boszorkányos rontásoktól állataikat és saját magukat is. Nagyon fontos volt a zöld ág kiválasztása is, amivel a mezőre kihajtják az állatokat, ugyanis az megvédte őket a rontástól és betegségtől. Az ág általában rózsafa vagy nyírfaág volt.
Kecskék, gidák/2015
Szent György napját általában a kukorica, bab, uborka vetésére tartották alkalmas időpontnak. Továbbá ezen a napon tilos volt az ágynemű szellőztetése is, ugyanis ellenkező esetben a rontás beállhat a házba.
Időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak a Szent György napjához. Úgy tartották, ha e nap előtt megszólalnak a békák akkor az korai tavaszt és nyarat jósol.
RJA
***
Aki Szent György legendájára kíváncsi, az az alábbi linkre kattintva elolvashatja: http://mult-kor.hu/20090424_mitikus_sarkanyolesekre_epult_szent_gyorgy_legendaja  



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...