2018. augusztus 17., péntek

Történet a valamikori Szamosújvárból


     
Szamosújvári ortodox zsinagóga /
saját archív 2013
Valamikor a 20. század elején esett meg az alábbi történet, amit a következőkben elmesélek nektek.
    A 20. század elején, a századfordulón, a szamosújvári zsidó közösség samesze (templomszolga) Schwartz Chájim Jehuda, módos ember volt, emiatt több szolgálót is tartott a ház körül. Az egyik szolgálója a román nemzetiségű Florika, a samesz gyerekeinek volt a dajkája. Egy másik szolga pedig a széki születésű magyar nemzetiségű János volt.
A héder - zsidó elemi iskola - egykori épülete

      A két fiatal, Florika és János megszerették egymást, de mivel egyikük sem ismerte a másik nyelvét a jiddis használták közös nyelvnek, mert azt mindketten ismerték, megtanulták Schwartztól és családjától. Ahogy mondtam Florika és János megszerették egymást és összeházasodtak. Keresztények voltak mindketten, de mivel a jiddis volt a közös nyelv a gyereket is jiddisül nevelték, a zsidó kultúra szellemiségében.
    A történetet Bar-on Michael és Herskovits Benjámin könyvében, a Szamosújvár, Iklód és Környéke Mártírjainak Emlékére című könyvben olvastam és azért meséltem el, mert érdekesnek tartottam.
RJA

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...