2019. december 26., csütörtök

Szamosújváron történt, az idők folyamán, novemberben


1758. november 5-n szentelték fel az Alkantarai Szent Péter ferencestemplomot, amely azellenreformáció fellegvára lett.
1812. november 2-án, a Láncosházban megnyitotta kapuit a három osztályos középiskola.
1831 novemberében Szamosújváron és környékén kitőrt a kolera járvány.
1848. november 10-én Urbán tábornok bevonult a városba, a Főtérre két ágyút helyezett el és azzal fenyegette a várost, hogy ha nem fizet 40 ezer forintot, akkor szétlöveti a székesegyházat. A város elöljárósága még aznap este összegyűjtötte a szükséges pénzt. Urbán 1500 katonáját, a város déli részén lévő Kérő fürdőnél szállásolták el.
1853. november 23-án IX. Piusz pápa létrehozta a Szamosújvári Görög-Katolikus Püspökséget.
1858. november havában 42 papnövendékkel megnyílt a görög-katolikus szeminárium.
1867. november 11-én egy miniszteri vizsgáló bizottság látogatott a börtönbe, hogy megvizsgálja a fegyintézet állapotát.
1884. november 1-én Trefort Ágoston közoktatási miniszter Szamosújvárra látogatott, melynek következtében megépülnek a Magyar Állami Királyi Főgimnázium és a görög-katolikus székesegyház.
1884 novemberében Szamosújvárra látogatott Trefort Ágoston vallás és közoktatásügyi miniszter és elégedetlenségét fejezte ki, hogy a helyi románságnak milyen szegényes templom van, ezért felmerült egy új templom építése.
1894. november elején az állam átvette a középiskola működtetését.
1907. november 24-én Szabó János görög-katolikus püspök felszentelte az új templomot, melynek építését hatvanezer koronával segítette a magyar állam, a vallás és közoktatásügyi minisztériumon keresztül.
1914 novemberében orosz fogságba esett és Vámos Sándor gimnáziumi tanár, aki a déli frontvonalon a 33. honvéd gyalogezrednél teljesített szolgálatot.
1918. november 5-én jött létre a Karácsonyi házban működő görög-katolikus szeminárium épületében a szamosújvári Román Nemzeti Tanács. A tanácsnak 80 tagja volt, az elnöki tisztséget pedig dr. Octavian Domide kanonok töltötte be.
1927. novemberében a városi tanács döntésének következtében a zsidó közösség megkapja a zsidó közfürdő előtti teret azzal a céllal, hogy bekerítsék és közösségi kertet létesítsenek.
1940. november 30-án a Magyar Párt szamosújvári szervezete létrehozta Magyar Társaskört, melynek avatásán nagyszámú közönség vett rész. Azzal a céllal jött létre, hogy megerősítsék a lakosság magyarság öntudatát. A társaskör alapításában fontos szerepet játszottak Király Endre, dr. Lénárd Bálint, Lőrinc János református esperes és Lokody Gergely romai-katolikus ferences plébános.
2015 novemberében a helyi tanács jóváhagyta a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum létrehozását.

1 megjegyzés:

masa38 írta...

Most látom,hogy mennyi mindent nem tudunk.Köszönetem!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...