2019. október 23., szerda

Magyar főgimnázium helyett román gimnázium

Az elmúlt napokban ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a szamosújvári Petru Maior Elméleti Líceum. Az alábbi sorokban elolvashatják ennek kialakulásának körülményeit, melyek egyeltalán nem voltak kedvezőek a szamosújvári magyar közösség számára. Írásomban nem bírálok senkit, csak közlöm a puszta történelmi tényeket.    
*****
A magyar gimnázium leépítése lépcsőzetesen történt. Először kötelezték a román nyelv és irodalom oktatását, 1918. december 17-én, majd pedig teljesen bezárták, így próbálták megakadályozni a magyar nyelv és kultúra terjesztését a városban.
A nagyszebeni Kormányzó Tanács 1919. február 18.-án kiadott 931. számú rendelet alapján a dési román főispáni hivatal, 1919. június 5.-én kiadott 2961. számú magyar nyelvű rendeletében felhívta a gimnázium tanárjait, hogy nyolc napon belül döntsék el, ha leteszik a román állam iránti hűségesküt vagy nem. Dömötör János gimnáziumi igazgató a tantestület elé terjesztette a felhívást. Az 1919. június 15-án tartott tantestületi ülésen dr. Nicora Ioan, román tanár volt az egyedüli tantestületi tag, amely hajlandó volt letenni a  hűségesküt.  „A többi tanárok,  és  pedig:  Domonkos Károly, Fetzkó János, Orabovieczky Leon, Józsa János. Kollár János, Majoros Béla, Dr. Papp István, Páll Bogdán, Dr. Temesváry János, Vajdaffy, Géza, Vámos Sándor, Walton Róbert rendes tanárok és Ujházy László h.tanár, valamint alulírott igazgató, mindnyájan   kijelentették,   hogy   egyelőre   nem   találnak   kellő   indokot   az   eskü letételére.”.
A hűségeskü letételének megtagadása következtében a tanári kart lemondatnak tekintették, az iskolát pedig a Kormányzó Tanács megszüntette. A megszüntetett tanintézmény helyébe állami román tanítóképzőt akartak létrehozni, de a város román közigazgatása és a románság kérésére román nyelvű főgimnáziumot hoztak létre. Az újonnan alapított intézmény megbízott igazgatója dr. Precup Emil, naszódi származású tanár lett. A román nyelvű tanítás pedig 1919. október 10-én kezdődött. Ezt követően, 1919. október 16-án megkezdődött az a folyamat melynek következtében az egykori igazgató, Dömötör János kénytelen volt átadni az egykori magyar főgimnázium leltárát az   újonnan   létesített   román   tannyelvű   tanintézménynek.   Az   átadás   nem   volt
zökkenőmentes, Dömötör János és a tantestület felháborodásuknak adtak hangot, de ez 
nem hatotta meg a román gimnázium vezetőségét, mely erőszak alkalmazását is figyelembe vette abban az esetben, ha az egykori magyar gimnázium vezetősége akadékoskodott volna, mint ahogy Babos Béla, 1941-es beszámolójában olvashatjuk:
„Dr.  Precup  Emilhez  fordult  azzal  a  kérdéssel,  hogy  kész-e  erőszakot  alkalmazni, miután ő megtagadja a főgimnázium átadását. Az »igen« feleletre Dömötör János kijelenti, hogy ez az erőszakos eljárás védekezést követel, azonban nincs abban a helyzetben, hogy ellenálljon.”
         Az átadást követően a Petru Maior nevet viselő gimnáziumban megkezdődött aromán nyelvű kultúra terjesztése, melynek következtében elszigetelődött a még mindig magyar többségű várostól.
         A líceum diákjai a szamosújvári és környékbeli települések román lakosságából kerültek  ki,  de minden  évfolyamban  volt  példa magyar diákokra,  akik  nem  tudták megengedni maguknak azt, hogy egy másik településen tanuljanak anyanyelven, vagy nem akartak otthon tanulok lenni. A Petru Maior Líceum korabeli évkönyveiből kiderül, hogy 1919 és 1940 között összesen 27 magyar diák érettségizett a gimnáziumban. Ezt az információt a szamosújvári Magyar Királyi Állami 4 osztályos gimnázium és Kereskedelmi Középiskola (II—III évfolyama: felső kereskedelmi iskola) 1940-es évkönyve is megerősíti.

Szamosújváron történt, októberben, az idők folyamán


1726. október 16-án a város a Liberum Oppidum Armenopolitanum (vagy Libera Civitas Armenopolis) nevet kapta VI. Károly császártól.
1748 októberében sor került az Alkantarai Szent Péter ferencestemplom alapkőletételére, P. Ponori Anaklét első házfőnök idején.
1785. október 20-án II. József császár udvari rendelete alapján börtönné alakították a Martinuzzi-várat. Az első rabok 1785. június 15-én érkeztek.
1881. október 16-án Ordodi Pál és báró Kemény Gábor miniszterek jelenlétében átadták a Szamosvölgye Vasút Társaság által építtetett Dés – Apahída vasútvonalat.
1915. október 20-án fogságba esett Csinády Gábor főgimnáziumi tornatanár, aki északon harcolt az 50. gyalogezredben, az oroszok ellen, zászlósi rangban.
Az 1916-1917-es tanévet, a román hadsereg betörése miatt szeptember helyett alig októberben kezdődött meg.
1919. október 10-én a pár hónappal korábbal felszámolt Magyar Királyi Állami Főgimnázium épületében megkezdte működését a Petru Maior Gimnázium melynek első igazgatója a naszódi születésű dr. Precup Emil.
1919. október 16-án az egykori igazgató, Dömötör János kénytelen volt átadni az egykori magyar főgimnázium leltárát az újonnan létesített román tannyelvű tanintézménynek.
1940. október 18-án kezdte meg működését a Szamosújvári Magyar Királyi Állami 4 osztályos Gimnázium és Kereskedelmi Középiskola, így 21 év után újra lett magyar gimnáziuma a városnak. 
1940 októberében, 40 cserkészújonccal, megkezdte szervezkedési munkáját a cserkészmozgalom, Gabányi János tanár irányítása alatt.
1944. október 10-én reggel tíz órakkor a szovjet légierő bombázta a várost, melynek következtében teljesen megsemmisült a vonatállomás és környéke, súlyos károkat szenvedett a gimnázium épülete és több főtéri épület.
1944. október 13-án román és szovjet csapatok bevonultak a városba és visszaállítottak a román közigazgatást. A román és szovjet csapatok bevonulás után, Beldiceanu Ioan dandártábornok egyik legelső döntése az volt, hogy visszaállítsa a román gimnáziumot, megtartva a magyar gimnáziumot is, így egy épületben két iskola is működött.
1944. október 20-án a román tannyelvű gimnázium újra megnyitotta kapuit.
2000. október 14-én Szamosújvárt megyei jogú városi rangra emelte a parlament.
2010. október 9-én sorra került az önálló magyar iskola alapkőletétele.


2019. szeptember 29., vasárnap

Szazmosújváron történt az idők folyamán, szeptemberben

Szentháromság örmény-katolikus székeshegyház
A kép saját archívum

1594. szeptember 11-én a szamosújvári várban kivégezték Báthori Boldizsár országos főkapitányt és Kovácsoczi Farkast, a kancellárt.
1595 szeptemberében Báthory Zsigmond fejedelem, az Erdélyt fenyegető török sereg elől feleségét, Mária Krisztiernát, biztonságba helyezte a várban.
1657 szeptemberében II. Rákóczi György fejedelem döntésére Szamosújváron (Gherlahída falu, a vár mellett), egy csűrben országgyűlést tartottak.
1 675. szeptember 29-én Apaffy Mihály fejedelem és az egész fejedelmi udvar a várban tartózkodott.
1703 szeptemberében Szamosújvár közelében a kurucok és a labancok összecsaptak. A csata kuruc győzelemmel végződött.
1729. szeptember 10-én szerkesztette a Boldogasszony templom (Salamon templom) alapító levelét Salamon, Simái Tódornak fia, (Simái Salamon).
1742. szeptember 20-án Dániel Tódor a ferences rendnek adományozta azt a telket, ahova felépült az Alkantarai Szent Péter ferencestemplom.
1748. szeptember 8-án kezdtek hozzá a főtéri Szentháromság örmény-katolikus székesegyház építéséhez.
1759. szeptember 8-án a félkész székesegyházban megtartották az első misét.
1787. szeptember 21-én II. József császártól a város megkapta a Libera Regiaeque Civitas Armenopolis (szabad királyi város) címet.
1849 szeptemberében a város polgáraitól beszedték a szabadságharc alatt kiadott magyar pénzeket és elégették őket. Szept. 13-án 400 ezer bankjegyet adott le Szamosújvár.
1855. szeptember 21-én kitört a város történetének legnagyobb tűzvésze, melynek következtében a leégett a ferences templom, a kolostor, a nagyfogadó és a táncterem, 3 mészárszék, 45 ház, 50 istálló, 13 üzlet és 51 kamra.
1856 szeptember 7-én Alexi János görög-katolikus püspök elfoglalta a szamosújvári püspöki székét, a Kandia városrészben.
1877. szeptember 1-én, megnyílt a Világositó Szent Gergely örmény-katolikus fiúárvaház és a Czecz Gergely tanár adományából építtetett Jézus Szent Szíve kápolna.
1881. szeptember 15-én helyezték üzembe hivatalosan a városon áthaladó Dés-Apahída vasútvonalat.
1883 szeptemberében Voith Gergely igazgató vezetésével megnyílt az iparos kereskedő tanonciskola.
1889. szeptember 3-án itt szentelték föl az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület lobogóját a főtéren felállított sátorban és az örmény katolikus székesegyházban. Az egylet első gyűlését pedig a templomban tartotta, a díszebéd a Népkertben (a mai nyárikert) volt, este pedig reggelig tartó táncmulatságot tartottak.
1892. szeptember 10-én a szamosújvári képviselő testület döntött arról, hogy a város által működtetett örmény-katolikus gimnázium állami gimnáziummá alakuljon, így megalakult a Magyar állami királyi főgimnázium.
1901. szeptemberben megnyílt a Lászlóffy-házban az Állami polgári leányiskola, amely később a Felső Posta utcai elemi leányiskola emeletére költözött (a későbbi 2-es Iskola).
1903 szeptemberében megnyílt a Vízutcában a Kovrig Tivadar által alapított Kovrig Tivadar Örmény-katolikus leányárvaház.
1916-1917-es tanév a háború miatt rövidre sikerült. Szeptember helyett alig októberben kezdhették meg a tanítást.
1940. szeptember 6-án, a II. bécsi döntés következtében Petru Maior Gimnázium igazgatója, a magyarellenes dr. Precup Emil a gimnázium épületét és leltárát átadta Matyasovich Ferenc főkönyvelőnek, valamint Babos Béla és Schramkó István tanároknak és újra megnyithatta kapuit a Magyar állami királyi főgimnázium.
  1940. szeptember 25-én, a katonai parancsnokság eskütételre hívta be a tanárokat. A régi gimnáziumból átvették Matyasovich Ferenc, Schramkó István, Klee Heinz és Babos Béla tanárokat, valamint visszahívták az Karácsony Mihály iskolaszolgát. A tanári kart kibővítettek a szamosújvári Gabányi Jánossal, valamint Kolozsvárról kiküldött tanárokkal.
1941 szeptemberében Babos Béla vezetésével, a honvédelmi minisztérium 58017/1941 rendelete alapján megalakult a levente egyesület. 
2010. szeptember 1.-én elkezdődtek a munkálatok az önálló magyar iskolánál, 2010. október 9-én volt az ünnepélyes alapkőletétel.
2016. szeptember 16-án hivatalos körülmények között megnyitotta kapuit a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum.
2018. szeptember 1-től a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum nevet cserélt és felvette a Kemény Zsigmond Elméleti Líceum elnevezést.




2019. augusztus 1., csütörtök

Augusztusban történt az idők folyamán Szamosújváron


Szamosújvár/saját archívum
1657. augusztus 17-én II. Rákoczi György fejedelem Szamosújvárra érkezett, miután magmenekült a tatárok fogságából ahova a szerencsétlen lengyelországi hadjárata során került.
1682. augsztus 1-én a szamosújvári várban Apaffy Mihály fejedelem tábori országgyűlést tartott és innen indult el Doboka völgyén végig Zilah felé Tököly segítségére 12 ezer emberrel.
1700. augusztus 1-én, a városba letelepedő örmények létrehozták a timár társulatot.
1717 augusztusában a tatárok majdnem az egész Szolnok-Doboka vármegyét elpusztították, így a vármegye nemességének nagyrésze a Martinuzzi várba menekült.
1759. augusztus 21-én tartott szebeni országgyűlésen Szamosújvárt a szabad királyi városok sorába emelték.
1777. augusztus 3-án és 1819-benfelszentelték az Alkantarai Szent Péter ferencestemplomot.
Gábrus Zakariás/Szongoth 
1794. áugusztus 18-án született Gábrus Zakariás, festő, tanító, író. Színpadi díszleteket készített. 1841-42-ben a szamosújvári templomot festette.
1797. augusztus 3-án 20 szamosújvári rabot besoroztak katonának.
1800. augusztus 2-án belevert a villám a főtéri székesegyház tornyába és meghasadt a harang.
1817. augusztus 17-én Szamosújvárra látogatott I. Ferenc osztrák császár és magyar király és felesége Sarolta Auguszta Karolina bajor királyi hercegnő. A császár és felesége Dés felől érkeztek és két napot töltöttek a városban, Placsintár Dávid főtéri házában.
1848 augusztusában önkéntesekből toborzott honvédséget is felállítottak a városban.
1849. augusztus 19-én, a világosi fegyverletétel után pár nappal a város nyugati oldalán (Kérő fürdő körül), a szabadságharcot leverésében segítő oroszok, katonai tábort állítottak.
1849. augusztus 21–24-ike közt Désre és Páncélcsehre az orosz és Habsburg tábor számára nagy mennyiségű kenyeret, pálinkát és ruházatot küldött a város, Urbán tábornok parancsára.
1852. augusztus 2-án I. Ferenc József is ellátogatott Szamosújvárra. A császár érkezésének tiszteletére díszbe öltözött a város. A lakosság és az elöljárók a Főtéren fogadták a magasrangú vendéget.
1855. augusztus 24-én meghalt Gajzágó Kristóf helybeli esperes-plébános.
Bányai Elemér/Digitális Arcképcsarnok
1875. augusztus 22-én született Szamosújváron Bányai Elemér író és újságíró, aki Kolozsváron az Ujság, a Magyar Polgár és a Kolozsvári Lapok szerkesztője volt. Budapesten a Nemzeti Múzeum könyvtárosa, majd a Magyar Nemzetnél dolgozott. 1914-től a Magyarország munkatársa. Az I. világháborúban önkéntesként bevonult a hadseregbe és a keleti fronton esett el.
1879. augusztus 17-én dr. Szabó Jánost kinevezik szamosújvári görög-katolikus püspöknek.
1895. augusztus 17-én az állami főgimnázium rendes igazgatója lett Dr. Mártonfi Lajos.
1902 augusztusában a polgári leányiskola a Felső Posta utcai elemi leányiskola emeletére költözött. Rövid ideig az iskola egyik igazgatója, a Szolnok-Doboka Monographiája szerzője, Kádár József tanár volt.
Főgimnázium/A főgimnázium évkönyve
1917 augusztusában felszámolták a Magyar Állami Királyi Főgimnázium épületében felállított katonakorházat és szeptemberben, rendes időben megkezdődhetett a tanév.
1940 nyarán a román-magyar tárgyalások alatt a városban nagyon feszült lett a hangulat. A románok és magyarok közötti viszony elmérgesedett.
1940 augusztusának végén, a román-magyar tárgyalások hevében, a Korona szálló nagytermében szervezett nagygyűlést a helyi románság. Ezen a gyülésen olyasmi is elhangzott, hogy a magyarok elmehetnek, ha nincsenek megelégedve sorsukkal, de aki marad az, aki marad, az hajoljon meg.
A magyar csapatok bevonulása
1940. augusztus 30-án mindenki nagy érdeklődéssel hallgatta a rádiót, amikor bejelentették a bécsi döntés eredményeit. Észak Erdély visszacsatolását nagy lelkesedéssel fogadta a város magyar közössége, de túl soknak tartották a kiürítésre szánt 14 napot, mert féltek, hogy a visszavonuló román hatóságok és hadsereg kellemetlenséget okoz majd a lakosságnak. A visszacsatolás hírére titokban mindenki készült a magyar csapatok érkezésére. Előkerültek a rég eldugott magyar zászlók, kokárdákat, magyar ruhákat varrtak, jelvényeket készítettek. Bálint Tibor polgármester helyett felkérték, a már rég városi főpénztárosként dolgozó Pongrátz Simont (Pongrátz Gergely és Pongrátz Ödön 1956-os forradalmárok apja), hogy vegye át a város ideiglenes közigazgatását a magyar csapatok érkezéséig.
1948 augusztusában bevezették az új oktatási törvényt. A román és magyar gimnáziumokat összevonták, megszüntették a református és romai katolikus egyházi elemi iskolákat, bezárták az örmény fiú és leány árvaházakat és az ott működő iskolákat. Ezt követően 68 évre megszűnt az önálló magyar oktatás Szamosújváron. 
1984. augusztus 23-án, kínai felszereléssel megkezdte működését a szamosújvári gyufagyár, amely egészen 2005-ig működött.
1990. augusztus 30-31-én a szamosújvári fegyházban a rabok fellázadtak és a börtöntetőre vonultak ki, több túszt is ejtettek a fegyőrök közül. Végül a belügyminisztérium elitalakulatainak a beavatkozása vetett véget a felkelésnek.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...