2011. április 21., csütörtök

Elmélkedések a vonatban


Besztercén vagyok, várom, hogy induljon a vonat Szamosújvár felé. Mivel még korán van (fél 8) nagyokat kortyolok a kávémból, amit Ildi csomagolt nekem az útra. Közben kinézek az ablakon és látom, mennyire siet mindenki. Ez jellemző a mai emberre, mindig siet és elveszti a lényeget. Nem látja az apró pici virágot, amely az aszfaltból nő ki a csodával határos módon, vagy ami a legrosszabb, hogy nincs ideje gyerekét felnevelni (vagy nem akar időt szakítani).
 Ahogy az ablakon kinézek és cserkészem az állomást megakad a szemem egy cigányon és feleségén. Nem hallom mit beszélnek, de látom, hogy hangoskodnak, időnként a földre köpnek. A cigány rágyújt és a cigis dobozt egyszerűen a földre dobja. A cigányné pedig a földre fújja az orrát, majd ugyanoda dobja az egyhasználatú műanyagpoharát, amelyből a kávéját itta.  Persze nem kell mondanom, hogy ujjnyi vastagságú lehetett rajtuk a kosz. Most jön a kérdés, hogy miért ilyen a viselkedésük? Azt mondják, hogy kirekeszti őket a társadalom és ezért nem tudnak integrálódni. A helyzet, hogy nem is akarják ezt. Annyi ideig, amíg úgy viselkednek, ahogy fentebb leírtam, lopnak, Fekete Sárának (a cigányok szentnek tekintik) imádkoznak és nomád vagy félnomád életmódot élnek addig nem lesz integrálódás és ez nem a társadalom hibája. Hogy miért lopnak? Nem tudom. Lehet, hogy hagyományból (ez vicc volt). Minden estre, erre a kérdésre egyhamar nem kapunk választ.
Közben elindult a vonat és Sófalván vagyok, ahol egy cigánygyanús ember menetből kiugrott a vonatból, mert elfelejtett leszállni, ami aláássa, hogy mennyire kultúrátlanok az emberek. Nem tudom mi lett a sorsa ennek az embernek, de gondolom nagyon megüthette magát, mert kissé sántikált.
Szeretfalvát is elhagyta a vonat, egy süketnéma valami szent képet próbál nekem eladni és nem akarja megérteni, hogy nem érdekel a portékája. Valamit próbált nekem magyarázni, de nem értem. Legyintettem egyet és végre megértette, hogy el kell menjen.
Árokalján libákat legeltetnek az állomáson. A libák és az emberek keveredése balkáni arculatot nyújt ennek a kis állomásnak.
Sajó-Magyaroson pedig óriási szemetet és vissza nem vágott bokrokat láthatunk.
Elképesztő, hogy mennyire elburjánzott itt a csodás Erdélyben is a Balkán. Mennyire nagy a nemtörődömség és a hanyagság. Mi lett a tündérkerttel? Hova tűnt az igazi erdélyi ember és a transzszilvanizmus? Kos Károly és Áprily Lajos fordulnak sírjukban mindezek láttára. 
Sajó-Szentandrás után koldusok serege rohamozta meg az ártatlan utasokat. Van aki megsajnálja őket, van aki nem. A koldusok naponta több pénzt keresnek mind egy normális ember egy havi fizetésből. Tehát kell sajnálni a koldusokat?
Sajnos kénytelen vagyok kérdéssel zárni bejegyzésem, lesz-e valaha rend Erdélyben?

3 megjegyzés:

Boldizsár Levente-Atilla írta...

Véleményem szerint, és még sok embertől hallottam ugyanezt, hogy könnyebb egy kutyát beidomítani mint a cigányyt rendre tanítani.

Benedek J. Gy. írta...

Lesz rend, ha lesz olyan rendszer, pl. visszaáll a régi magyar csendőrség stb. De még akkor is, csak "vérrel és vassal" lehet ezt a balkanizmust visszaszorítani, mint azt Bismarck mondta vala, mily találóan...

Riti József Attila írta...

Igazatok van mindkettőtöknek. Bismarck megalapozta a modern Németországot és rendet teremtett az országba. Munkáját egy másik utóda fejezte be, akiről nem szeretnék beszélni, hogy ne ítéljenek meg a tudatlanok

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...