2013. április 21., vasárnap

A városban töltött este és a legrosszabb Besztercei pizza esete


         
illusztráció/pocoloco.freewb.ro
Ha valaki megkérdezné engem, hogy melyik a legrosszabb Pizzázó Besztercén nem sokat gondolkoznék, és az mondanám, hogy a Donna Mia, mely ördög tudja, hol van, valahol a város északi részén, egy OMV kút közelében.
         A tegnap este kimentünk egyet sörözni vagy üdítőzni (kinek, hogy tetszik) a városba. Kis séta és gondolkodás után elmentünk a katolikus templommal szemben lévő Erin’s Pub-ban, amely egy kis, de aranyos, Amerikás hangulatú söröző.
         Kis idő múlva kis csapatunk eldöntötte, hogy megeszik valahol egy pizzát, de mivel már este volt és a pizzázok nagyrésze 10-11 körül zár, a fentebb említett pizzázóba mentünk. A Donna Mia eléggé takaros helynek tűnt, a pizza is jó volt, de a felszolgálás viszont az nagyon tré (rossz). Egy unott felszolgáló lány az asztalhoz csapta a pizzát, szalvétát persze többszöri felkérésünkre sem hozott. Egy adott pillanatban megszólalt, hogy magyarul beszéljünk (addig is azt tettük) amit meg is tettünk és azután csak magyarul beszéltünk a román felszolgálólányhoz (J). Érdekes módon mindent megértett, amit mondtunk neki.
         Miután fizettünk (persze bóra valót nem kapott) továbbmentünk egy McDonalds koppintásnak tűnő fast-food - sörözőbe, ahol nyugodtan eltöltöttünk valami időt. Ott annak ellenére, hogy kevesen voltak egészen jó volt a hangulat és a teraszon sem volt hideg.
         Hazafele menet a múzeum előtt több részeg leányt is láttunk, ami eléggé lehangoló látvány volt.
         Igaz volt egy-két kellemetlen dolog, ahogy a bejegyzésben is olvashattátok, de ettől eltekintve egészen szépen alakult az este.
RJA

A kép forrása: pocoloco.freewb.ro  

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...