2017. május 22., hétfő

A "Halálgyár" fotókiállítás az iskolában

       
Birkenau vagy Auscwitz II. 
Kétség nélkül, hogy a holokauszt vagy soah (ahogy a zsidók nevezik) a XX. század és a történelem egyik legnagyobb katasztrófája (és nem az egyedüli). Auschwitz pedig a „halálgyár” ahol annyi ember elveszítette életét.
       
Villamos kerítés 
2008-ban jártam először Auschwitzban egy tanfolyamon. Akkor felfogadtam, hogy egyszer diákokat is elviszek az ominózus helyre, hogy a helyszínen megismerkedjenek a történelem egyik legborzalmasabb mozzanatával. Erre a pillanatara egészen 2017 áprilisáig kellet várni, amikor a földrajzos kolléganővel szerveztünk kirándulást Krakkóba és Auschwitzba.
     
Auschwitz I - főbejárat
Amikor Auschwitzban jártunk eldöntöttem, hogy hazaérve egy kiállítást szervezek az iskolában, ami a május 9-én, Európa napján meg is történt. A dátumválasztás sem véletlen, ugyanis 1945. május 9 a háború végét jelentette Európában. A kiállítás helyszínéül a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum folyosóját választottam, ami remek helynek bizonyul, hiszen sokan elmennek ottan. A kiállítás megtekinthető a tanév végéig, pontosabban június 17-ig.
   
Ilyen vasúti kocsikkal szállították a zsidókat
A kiállított képek a blogon is láthatóak, de érdemesebb a helyszínen megtekinteni.

      Köszönöm a résztvevőknek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel. 
      Továbbá szeretném megköszönni a segítséget és a támogatást az iskola vezetőségének és a tanári karnak, a Téka Alapítványnak, Balázs Balázs-Bécsi József Attila-nak, Sallai Jánosnak és az Infoprintnek, valamint Tibor Molnar-nak és a helyi sajtónak.

A kiállításról és rólam írták:

SZABADSÁG:
ZIARUL FACLIA:
GHERLAINFO:
JURNALUL DE GHERLA:


RJA 
















Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...