2014. augusztus 20., szerda

KMN - Hétfői koncertek

Nagy volt a buli a Kalapács koncerten
         Hétfőn többen is felléptek a Főtéren felállított nagyszínpadon, a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül. Takáts Tamás botrányos fellépését szerencsére elkerültem. Utólag olvastam a transindexen és a facebookon, hogy mennyire egy idióta, ugyanis nagy könnyedséggel elkezdett buzizni. Lehet Kolozsvár nem a legtoleránsabb város, de attól még a józan gondolkodású embereket fellázította az előadó viselkedése és homofob beszólása (részletek itt: http://t-rex.egologo.transindex.ro/?p=4074). Mondjuk hozzá kell tegyük azt is, hogy a szervezőknek semmi hibájuk ebben a botrányban, hiszen nem cenzúrázhatják az előadókat. A KMN szervezői közleményben határolódtak el az ominózus esettől  ("minden, ami a színpadon elhangzik egy koncert ideje alatt, elsősorban az előadót minősíti. Azzal a megjegyzéssel, hogy nem áll módunkban cenzúrázni a fellépőket, ezúton is elhatárolódunk minden kirekesztő, a rendezvény szellemiségével összeegyeztethetetlen megnyilvánulástól").
        
Kalapács József
         Takáts Tamás fellépése után színpadra lépett egyik kedvencem, Kalapács (a Pokolgép egykori énekese) aki fergeteges bulit csapot. Régi Kalapács és Pokolgép énekeket énekelt.
       
Kalapács és Rudán Joe
       Kalapács fellépése végén színpadra lépett a Pokolgép egy másik volt frontembere, Rudán Joe is. A két legendás előadó együtt énekelt a koncert végéig.
   
Dinamit
    Kalapács koncertje után a Dinamit "robbant" a színpadra, ahol fergeteges bulit csaptak. 
Attila Fiai Társulat
    A hétfő este utolsó fellépője az Attila Fiai Társulat volt. A zenekar tagjai egykori legendák:  Kalapács József – ének, Rudán Joe – ének, Závoti Zoltán – gitár, ének, Szűcs Antal Gábor – gitár, ének, Szebényi Dániel – billentyűs, ének, Gál Péter – hegedű, Talabér László – basszusgitár, ének, Hosman Ádám – percussion, Talabér Gábor – dobok
RJA





















Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...