2014. január 2., csütörtök

2014 kezdetén

Szilveszter Kolozsváron
Az újév első bejegyzésében szeretnék Boldog Új Évet Kívánni mindenkinek.
         2013 rendkívülien jó év volt számomra. Sok mindent elértem úgy magánéleti, mint szakmai síkon. Ezeket nem fogom felsorolni, mert nem szeretnék dicsekedni és úgy is mindenki tudja mire gondoltam.
         Egy dolgot csak megemlítenék éspedig a fotóklubon belül tevékenységet. Pontosabban fotóklubos társainkkal sikerült nem kevesebb, mint négy közös kiállítást szervezni, a Karácsonyi házban (múzeum). Ezek a kiállítások a következők voltak:
·        kiállítás, az ortodox húsvét alkalmával
·        Utazók az ég kapujához – vallásos téma, fűzesmikolai búcsú (http://ritijozsefattila.blogspot.ro/2013/09/meglett-negyedik-kiallitasunk-is.html)
A fenti linkekre kattintva elolvashatjátok miket írtam a kiállításokról. Persze néhány helyen a kiállított képeket is megtekinthetitek.
Persze nem ez az egyedüli teljesítményem a fotógráfia terén. Továbbá is fotóztam a Szabadság (www.szabadsag.ro) napilapnak, így alkalmam adódódott több eseményen ottan lenni, de erről majd a következő napokban fogok tudósítani. Közölni fogok majd pár összefoglalót az énáltalam publikált cikkekről és képekről.
2014-re is vannak terveim. Szeretnék legalább egy, ha nem több, egyéni kiállítást. A kiállítás/kiállítások székhelye, reményeim szerint a szamosújvári Téka Alapítvány lesz majd, persze amennyiben meglehet oldani.
Szakmai téren volt egy dolog amit, sajnos nem tudtam véghezvinni, éspedig nem tudtam fellendíteni, a Téka Alapítvány keretén belül működő fotókőrt, de remélem ez sikerülni fog 2014-ben.
Továbbá szeretném folytatni a 2012-ben indított projektemet, a Tóvidék fotózását.

RITI 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...