2012. augusztus 24., péntek

Szégyellem az országot ahol élek….


Több minden történt velem amióta nem írtam a blogra. Minden okom meg van arra, hogy ne írjak. A legfontosabb az, hogy szégyellem milyen országban élek. Miért szégyellem? Egyszerűen elképesztő mit művel a szociál – liberális kormánykoalíció. Káoszt és pusztítást hozott Romániára. Gazdasági intézkedések helyett ok nélkül felfüggesztik az elnököt és megszegik az alkotmányt. Szerencsére vannak jóindulatú polgárok is ebben az országban melyek az úgynevezett referendumon (júl. 29) távol maradtak és nem legitimizálták a kormány demokratikus ellenes intézkedéseit.
Két hetes huzavona után az alkotmánybíróság bejelentette, hogy a referendum érvénytelen volt és Traian Basescu, felfüggesztett államelnök visszatérhet hivatalába. A törvény szerint a hétfői együttes parlamenti ülés következtében az államelnök visszatérhet hivatalába. Szeretném azt hinni, hogy ezzel véget ért a cirkusz, a káosz és minden visszatér a normális kerékvágásba. Szeretném ezt hinni, de sajnos nem tehetem. Nem tehetem, mert meg vagyok győződve, hogy a plagizátor (a miniszterelnök) és társai mindent megtesznek annak érdekében, hogy ellehetetlenítsék az elnöki hivatal tevékenységét és megfélemlítsék az ellenzéket és mindazokat, akik nem értenek egyet a kormánykoalícióval.
A kormánykoalíció fegyveres alakulatának (nyugalmazott katonák szövetsége) vezetője, Dogaru ezredes megígérte, hogy káoszba dönti az országot, ha nem mentik fel az államelnököt. Szerencsére eddig semmi komoly sem történt (csak 50-60 ember tüntetett Bukarestben) de attól félek, hogy ez a vihar előtti csend. A legrosszabb az, hogy mi egyszerű polgárok szenvedünk a legtöbbet.
Beatrice egyik énekében azt énekli, hogy „mi jöhet, még nem tudom, olyan mit egy rémálom…” és sajnos igaza van. A helyzet rosszabb a legdurvább rémálomnál is.
Soraim reménykedve zárom. Reménykedek abban, hogy helyreál az alkotmányos rend és mi erdélyi magyarok építhetjük és ápolhatjuk kultúránkat.
Szebb jövőt!
Riti József Attila

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...