A Kolozsvári Magyar Napok (KMN) keretén belül,
csütörtökön délután, a Főtéri nagyszínpadon fellépett az Intim Torna Illegál.
Az
Intim Torna Illegál (ITI) zenekar, Budapesten alakult 2010-ben. Alapítói a
Kistehén Tánczenekarból kilépett Dorogi Péter, Kiss Sándor, Gálos Ádám és
Nádasdi János.
Az ITI három éves fennállása alatt, kiadott két albumot és
két kislemezt, pontosabban:
Cirkusz
(2010), Kísérlet (2012), Hipnotizőr király (kislemez) és ITI (angol nyelvű
kislemez).
Csütörtök délután, a budapesti zenekar fellépése közben, amikor
a
Vágjál lyukat a kádban, című dalukat
énekelték, pár rajongó előállt egy káddal (
J).
Az ITI után Demjén Ferenc (vagy művésznevén Demjén Rózsi) és
meghívottja Szörényi Levente lépett színpadra. Az utolsó koncertre sajnos nem
értem el, mivel akkor meccsen voltam, a Zsilvásárhelyi Pandurok – SC Braga
(0-1) összecsapást fotóztam.
Ma délután a Főtéren felállított színpadon fellép a Loose
Neckties Society (a kolozsvári magyar színészek zenekara), majd az este
beálltával a legendás Zorán fokozza a hangulatot. A mai programokra sajnos nem mehetek
el, de a szombat esti Knock Out és Tankcsapda koncerteket ki nem hagynám, ahogy
a vasárnapi István a Király rockoperát sem.
Azok, akik nem mehetnek, el a mai Zorán koncertre
megtekinthetik az alábbi webcamon: http://transylvaniacam.com/
RJA