A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nemzeti ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nemzeti ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 20., kedd

Ma van az államalapítás és I. Szent István napja

         
I. Szent István - Képes Króniak/forrás: Archiregnum
Minden évben augusztus 20-án ünnepeljük I. Szent István királyunkat és a Magyarhon államiságát.
         Szent István királyunk 970 – 980 körül született Esztergomban. Születésekor a Vajk nevet kapta. Apja Géza magyar fejedelem volt, anyja pedig az erdélyi Zombor gyula lánya, Sarolt.  
         Géza fejedelemnek volt egy álma, az egységes, európai Magyar Királyság megvalósítása, ezért fiát nyugati és keresztyén szellemiségben nevelte. Ő maga és családja is megkeresztelkedett 972-ben és felvette az István nevet, de ettől eltekintve továbbá is pogány életmódot élt.
         A hagyomány azt tartja, hogy Vajkot 994 és 996 között keresztelte meg Szent Adalbert, prágai püspök. Vajk is, akárcsak apja az István nevet vette fel.
        
Géza fejedelem - Képes Krónika/ forrás mek.oszk.hu
Géza fejedelem 997-ben bekövetkezett halála után, a régi hagyománytól eltekintve, nem a nemzetségfő Koppány, hanem az ifjú Vajk lett a nagyfejedelem. Emiatt a két vezér között fegyveres konfliktus tört ki. Vajk német segítséggel legyőzte Koppányt, majd koronát kért II. Szilveszter pápától, ezzel megvalósítván apja, Géza fejedelem álmát.
         A koronázásra 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-én került sor. A legenda szerint a koronát Szent István fejére Szent Adalbert, prágai püspök helyezte.
         Koronázását követően István király megkezdte az állam és az egyház megszervezését. Segítője, Gellért püspök volt.
        
Vajk megkeresztelkedése - Benczúr Gyula
forrás: versatile.hu
Első királyunk 1038. augusztus 15-én halt meg, teste az általa alapított székesfehérvári bazilikában fekszik.
         VII. Gergely pápa engedélyével, 1083. augusztus 20-án I. Szent László királyunk szenté avatta Istvánt.
         2000-ben augusztus 20-án az ortodox egyház is szenté avatta I. István magyar királyt.
         Szenté avatása óta, augusztus 20-án ünnepeljük a király emlékét. Ugyanekkor ünneplejük az államalapítást is.
         Ezen a napon teszik le tisztjeink és katonáink az esküt, amely szerint kijelentik, hogy életük árán is, de megvédik a haza szent földjét.

         Riti József Attila


        

         

2012. október 6., szombat

A 13 aradi vértanú emlékére...


Október 6-án a 13 aradi vértanúra emlékszik a világ magyarsága. A Wikipédia szerint „Az aradi vértanúk azok a honvédtisztek, akiket a szabadságharc bukása után az 1848–49-es szabadságharcban játszott szerepük miatt Aradon végeztek ki. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom honvédtisztet nevezi így.”
Kivégzésük 
Az ítélet kimondása után, kivégezték a 13 tábornokot.
A tábornok neve és kivégzési módszere a következő:

Lőpor és golyó általi halállal halt (reggel fél hatkor):
A tábornokok neve és kivégzési módszere a következő volt:
    1. Lázár Vilmos, főtiszt (ezredes),
    2. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
    3. Kiss Ernő, tábornok,
    4. Schweidel József, tábornok,
12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, parancsnokuk kardjával intett és a lövések eldördültek. Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, és mindhárman újra tüzeltek.
Kötél általi halállal halt (reggel hat óra után):
    5. Lovag Poeltenberg Ernő, tábornok,
    6. Török Ignác, tábornok,
    7. Lahner György, tábornok,
    8. Knezić Károly, tábornok,
    9. Nagysándor József, tábornok,
    10. Gróf Leiningen-Westerburg Károly, tábornok,
    11. Aulich Lajos, tábornok,
    12. Damjanich János, tábornok,
    13. Gróf Vécsey Károly, tábornok,
levétel 

Kossuth Lajos, magyar Golgotának nevezi Aradot.
Tiszteletükre 1890. október 6-án, Aradon felállították a Szabadság szobrot, ami nemzetni szimbólummá vált.
 A szobor története is kalandos volt. 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány 1512/925 számú rendeletére eltávolították, utána különböző helyeken tárolták, legutoljára az aradi vár árkában őrizték.
2004-ben Adrian Năstase vezette kormánya, több parlamenti képviselő tiltakozása ellenére, jóváhagyta, hogy a szobrot ismét felállítsák.
2011. április 13-án a szoborról lelopták a diadémot, a tőrt és egy kardot. 

A kép forrása: sulinet.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...